Népszava által közölt kazettán szereplő "Juditka" az ÁPV Rt. egyik felügyelőbizottsági tagja, Benczéné dr.Tóth Judit, ügyvéd, akit a kisgazdapárt delegált a testületbe. A jogásznő a 90-es évek elejétől különböző állami intézményeknél dolgozott. Többek között az ÁVÜ-nél, az ÁPV Rt.-nél, az FVM-ben és a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban.

A nagy port kavart ügyben a - saját szavaival - "postás" szerepét játszó, a támogatás elnyeréséért lobbizók és Torgyán Attila között közvetítő szerepét játszó, a hangfelvételen Juditkának nevezett személy Benczéné dr. Tóth Judit, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságának (FB) kisgazdapárt által delegált tagja. Az ügyvédnő a Népszava munkatársával folytatott telefonbeszélgetés után a következők közléséhez járul hozzá: " Fél éve tanúi vagyunk annak, hogy bűnözők értékesítenek iratokat politikai célzattal. Ez a jelen ügy is ebbe a politikai provokáció sorába tartozik. Az ügyészségi vizsgálat majd fényt derít arra, hogy mi történt valójában".

1998. szeptember 10-én jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő, hogy az ÁPV Rt. felügyelő bizottságába jelöltek közül heten - köztük Benczéné dr. Tóth Judit, az FKGP delegáltja - túljutottak a nemzetbiztonsági ellenőrzésen. A Népszava két évvel ezelőtt arról számolt be, hogy Benczéné a Torgyán család fogorvosának felesége, Torgyán Attila évfolyamtársa volt. A Magyar Narancs tavaly azt írta Benczéné dr. Tóth Juditról, hogy a kilencvenes évek elején a Művelődési és Közoktatási Minisztérium köztisztviselőjeként dolgozott. 1993. februártól az ÁVÜ Ellenőrzési Igazgatóságán volt ügyintéző. 1995. június 16-tól a jogutód az ÁPV Rt. Etikai Tranzakciós és Szerződésmenedzsment Ügyvezető Igazgatóságának jogtanácsosa volt 1996. április 15-ig. Aztán a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárrendtartási Hivatalának köztisztviselője, s az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának tagja. A lap szerint emellett Torgyánné Cseh Mária jó barátnője, akivel a kisgazda nőszövetségben aktivizálják magukat.

(Népszava)

Korábban:

A Népszavának nyilatkozó koronatanú a bíróság előtt is hajlandó tanúskodni