Műholdas nyomkövetővel és egyéb védelmi berendezésekkel felszerelt taxit mutatott be tegnap a fővárosban a fuvarozók érdekképviselete. A járművenként mintegy 50 ezer forintért beszerelhető berendezés állami finanszírozásának lehetőségét az illetékesek már korábban megkérdőjelezték, ezért a lehetséges kivitelezők tartósbérleti rendszerben bocsátanák a taxitársaságok rendelkezésére.

Műholdas nyomkövető rendszerrel és a sofőr biztonságát egyéb módon szavatoló berendezésekkel felszerelt "próbataxit" mutattak be tegnap imitált akció közben a fővárosban. A gépkocsiba szerelt "pánikkapcsoló" megnyomása után néhány másodperccel a jármű motorja leáll, központi zárja lezárja az ajtókat, majd figyelemfelkeltő hang- és fényjelzéseket ad le, hogy tudassa: vezetőjét támadás érte. A riasztást leadó gépkocsi helyzetét ezt követően egy műhold segítségével beméri a taxi-társaság központjában található számítógép, s azt is tudatja a diszpécserrel, hogy a jármű vezetője hol vette fel utolsó utasát - tájékoztatta a lapot a gépkocsi működéséről Horváth Pál érdek-képviseleti vezető.

Mint elmondta, szervezetük már négy kivitelező céggel folytatott tárgyalásokat a riasztóberendezés beszereléséről és üzemeltetéséről. Közülük három vállalná, hogy az autónként mintegy 50 ezer forintos költséget jelentő berendezéseket beépítené a járművekbe, s azokat három-, ötéves időtartamra bérbe adná. Horváth Pál szerint ez a megoldás minden kollégájuk számára vállalható lenne, de erről a nyolc nagy taxitársaság vezetőinek közösen kell dönteniük.

Mint ismeretes, az érdekvédők korábban már folytattak tárgyalásokat a belügyminiszterrel és az igazságügyi tárca vezetőjével, akik támogatásukról biztosították a fuvarozókat, ugyanakkor közölték, nem látnak lehetőséget a műholdas nyomkövető rendszer állami finanszírozására. A kivitelező cégek tartós bérleti ajánlata nyomán azonban erre nem is lenne szükség, mert a bérleti idő lejárta után a cégek kezelési költség megfizetése árán a taxitársaságok rendelkezésére bocsátanák a rendszert. Horváth Pál hangsúlyozta, ha a megállapodás létrejön, a taxisoknak akkor sem lesz kötelező beszerelni a berendezést.

Ugyanakkor a taxisokat ért támadások statisztikája meglehetősen szomorú képet fest: az elmúlt kilenc évben összesen 14 taxis- gyilkosság történt országszerte. A társaságok és az érdekvédők éppen a legutóbbi, alig másfél hónappal ezelőtt történt halálos támadás nyomán kezdtek el gondolkodni olyan megoldáson, amellyel elijeszthetik a támadókat a sofőrök bántalmazásától. A Belügyminisztérium ígérete szerint azonban az elrettentés mellett konkrét védelmi eszköz használatát is engedélyeznék a fuvarosoknak.

(Népszava)

Korábban:

(2001. június 1.)