Ügyészi ellenvéleménynél is lehetne vádemelés

Dávid Ibolya, igazságügy-miniszter szerint kellene egy olyan megoldás, mely révén a sértett bíróság elé tudja vinni közvádas ügyét akkor is, ha az ügyész szerint nincs alapja a bűncselekmények és a vádemelésnek. Ezt annak kapcsán mondta, hogy az ügyészség megtagadta a nyomozást a MIÉP-alelnök antiszemita kijelentése ügyében.

"Igazságügy-miniszterként azon leszek, hogy legyen egy olyan eljárási megoldás, amelynek révén a sértett bíróság elé tudja vinni a közvádas ügyet akkor is, ha az ügyész úgy látja, nincs meg az alapja a bűncselekménynek, így a vádemelésnek” - nyilatkozta Dávid Ibolya vasárnap.

Az igazságügy-miniszter arra a bejelentésre reagált, amely szerint az ügyészség megtagadta a nyomozást a MIÉP tisztségviselőinek a Fradi eladásával kapcsolatban elhangzott kijelentései ügyében. - Van egy mondás, "hogy a jogszabály nem fog tettest" - mondta Dávid Ibolya. Hozzátette: ez a jogalkalmazás területe és nem jogalkotási kérdés.

"A jogalkalmazó - jelen esetben az ügyészség - el sem viszi a bíróságig az eljárást" - állapította meg Dávid Ibolya, aki szerint e döntéséért egyedül az ügyészség tartozik felelősséggel. Az igazságügy-miniszter hangsúlyozta: az ügyészség nem a kormány alá rendelt szervezet.

"Az ügyészség döntése nem bírhat olyan következménnyel, mint amilyen következménnyel bír egy bírósági döntés" - jelentette ki Dávid Ibolya.

Korábban:

Nem nyomoznak a miépes antiszemita kijelentések ügyében