Marhahús-behozatali tilalom Szlovákiából

Vágólapra másolva!
A magyar főállatorvos a szarvasmarhák szivacsos agysorvadásos betegségének (BSE-kór) szlovákiai megjelenése miatt meghatározatlan időre megtiltotta élő szarvasmarha és marhahús behozatalát Szlovákiából.
Vágólapra másolva!

Németh Antal, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési főosztályának vezetője, országos főállatorvos elmondta: a tiltó intézkedésen túl megvizsgálják a határátkelők marhahússzállítmányokra vonatkozó adatait, továbbá a szlovák hatóságoktól kérik azt, hogy derítsék ki: mely vágóhíd állataira terjedhetett ki a betegség.

A főállatorvos megjegyezte, hogy Magyarország egyébként nemigen szorul marhahúsexportra, Szlovákiából nem jelentős a behozatal. A marhahús szempontjából alapvetően importőr Szlovákiában csütörtökön jelentették be, hogy BSE-kórral fertőzött szarvasmarhát találtak egy állattelepen.