Régi becslés az új üzlet alapja

Vágólapra másolva!
Két-három évvel ezelőtti ingatlanbecslési érték alapján adott magánkézbe az Ifjúsági és Sportminisztérium fennhatóság alá tartozó Sportlétesítmények Rt. egy, a Római-parton fekvő állami ingatlant. Így az új tulajdonos 3500 forintos négyzetméteráron jutott a főváros egyik legfrekventáltabb területén fekvő Újpesti Haladás telephez. A cég tavaly kinevezett új vezetése kevesebb mint egy év alatt a tulajdonában lévő római-parti ingatlanállomány csaknem felét értékesítette.
Vágólapra másolva!

A Sportlétesítmények Rt. tavaly szeptemberben kinevezett új vezetése alig egy év alatt adta magánkézbe a cég tulajdonában lévő római-parti állami ingatlanállomány területének csaknem felét, vagyis majdnem 70 ezer négyzetméter területű ingatlant. A főváros egyik legfrekventáltabb helyén az R-projekt Kft. ezerforintos négyzetméteráron vásárolhatta meg a partszakasz három nagy területű ingatlanát az év elején, s a rozoga kabinok helyére az új tulajdonosok eredeti tervei szerint medencés, luxus-üdülőparadicsom épül. A projektcégek ezzel az adásvétellel akár egymilliárd forintot is kereshetnek, hiszen a tervezett fejlesztésekből várható hasznot alapul véve meglepően olcsón jutottak a római-parti ingatlanokhoz.

Ugyanakkor tavaly decemberben a Sportlétesítmények Rt. az Újpesti Haladás-telepet is értékesítette nyílt pályázati kiírás alapján, még alacsonyabb, 3500 forintos négyzetméteráron. Az ingatlannak a Sportlétesítmények tulajdonában lévő hányadát az egyedül jelentkező Apisolo Hungary Kft. nyerte el. A Sportlétesítmények tájékoztatása szerint az új tulajdonos a Haladás-telepért kifizetett 3500 forintos négyzetméterárral az rt. által felkért Gordius Consulting becslésénél jóval magasabb értéken vásárolt. Ezt az árat viszont egy több mint két évvel ezelőtti ingatlanbecslés alapján állapította meg a cég. Kocsis Péter, a Gordius Consulting Rt. vezetője lapunknak elmondta: 98 közepén végeztek utoljára értékbecslést a Sportlétesítmények Rt. felkérésére. Kocsis kijelentette: az akkor megállapított értékeket 99 márciusában autorizálták, azóta semmilyen becslést nem készítettek a Sportlétesítmények Rt. megbízásából.

Kocsis Péter hozzátette: két év alatt 150-200 százalékkal is felmehettek az ingatlanárak, hiszen az utóbbi években igen erőteljes értékkorrekció történt az ingatlanpiacon. Arra a kérdésre, hogyan lehetséges, hogy két évvel ezelőtti ingatlanbecslés alapján értékesítették az állami vagyont, Tóth András, a Sportlétesítmények Rt. vezérigazgatója nem tudott felelni, de azt ígérte, utánanéz az ügynek, s hétfőn tájékoztat a részletekről.

A Haladás-telep eladásánál az rt.-nek semmilyen kikötése nem volt az új tulajdonos számára a további felhasználásról, fejlesztésekről - mondta el kérdésünkre Balázs Csaba, a Sportfólió Kht. ügyvezető igazgatója, éppen ezért nem is érdeklődtek az új tulajdonos további terveiről. Hozzátette: bár az Apisolo Kft. gyakorlatilag kedve szerint rendelkezhet az ingatlannal, a telep eddigi funkciója nem változott.

- A Római-parti telepek fekvésük, területük alapján is a Sportlétesítmények Rt. legértékesebb ingatlanai közé tartoztak, ezért kifejezetten tiltva volt értékesítésük - mondta el lapunknak Lakos Imre, az rt. 95-98 közötti vezetője. Ekkor az rt. még a Belügyminisztériumhoz tartozott. Hozzátette: vezetése alatt összesen egy nagyobb lélegzetvételű ingatlanértékesítést hajtottak végre, amikor a Soroksári-Duna-ág melletti ingatlanokat a pesterzsébeti önkormányzatnak adták el, tehát gyakorlatilag továbbra is állami tulajdonban maradtak. Lakos szerint az önkormányzat azóta jelentős fejlesztéseket hajtott végre ezen a területen.

Tavaly szeptemberben a Sportlétesítmények Rt. addigi vezetését felváltotta az Ifjúsági és Sportminisztérium által kinevezett új menedzsment. Azóta az rt. tulajdonában lévő hét Római-parti ingatlan közül négyet értékesítettek. Az R-Projekt Kft.-nek az év elején nyílt pályázat útján eladott ingatlanok területén több évtizede kabinokat bérlők levélben fordultak az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságához, valamint az új tulajdonosokhoz, amelyben sérelmezték: nincs elég garancia, hogy továbbra is megmaradhat a telepek eredeti funkciója. A bérlők félelmét növeli, hogy a bérleti szerződésük a hónap közepén lejár, az új tulajdonossal pedig több hónapja nem tudják felvenni a kapcsolatot. A III. kerületi önkormányzat egyébként májusban változtatási tilalmat rendelt el a területre, ameddig nem készül el az új városrendezési terv. Ezzel a tilalommal az önkormányzat megakadályozta, hogy a csónakházakat visszaépítési kötelezettség nélkül lehessen lebontani. Lapunk úgy tudja, az új városrendezési és építészi terv a hónap végén kerülhet a testület elé, s elfogadásával a változtatási tilalom érvényét veszti.

A vizsgálatra Érsek Zsolt szerint többek közt azért van szükség, mert nem tiszta, mire használnák a megszerzett ingatlanokat az új tulajdonosok. A bizottság fideszes tagjainak kérésére a vizsgálat nemcsak a közelmúltban eladott ingatlanokra, hanem az állami tulajdon felett rendelkező Sportlétesítmények Rt. eddig munkájára, illetve hosszú távú koncepciójára is kiterjed - tájékoztatta lapunkat a bizottság elnöke. A sportbizottság ellenőrző testülete jövő kedden tart kihelyezett ülést, ahová újra meghívják a III. kerületi önkormányzatot, a bérlőket, valamint az R-Projekt Kft. képviselőjét, aki az előző bizottsági ülési meghívás ellenére nem jelent meg, ahogyan sem a bérlők, sem lapunk kérdéseire nem reagált.

Korábban:

Parlamenti vizsgálat a csónakházak eladása ügyében