Kérik a cserbenhagyó gázoló letartóztatását

Előzetes letartóztatását kérte az ügyészségtől a Budapesti Rendőr-főkapitányság annak a férfinak, aki autójával a hétvégén elgázolt három asszonyt, majd segítség-nyújtás nélkül továbbhajtott. A három nő közül kettő a helyszínen meghalt, a harmadik még mindig kórházban van. A férfi akár 12 évet is kaphat.

A 30 éves fővárosi férfi vasárnap hajnalban az I. kerületben, a Bem rakparton hajtott autójával, amikor elgázolta a három asszonyt. Ezt követően cserbenhagyta áldozatait, elhajtott a helyszínről, és csak hétfőn adta fel magát a rendőrségen.

A rendőrség sajtóügyeletese az [origo]-nak elmondta, hogy a gyanúsított, H. László nem tagadta meg a vallomástételt, ugyanakkor a BRFK halált okozó ittas járművezetés, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsította meg a férfit, akit azonnal őrizetbe vettek. Kedden a rendőrség a férfi előzetes letartóztatását kérte az ügyészségtől. Az ügyészség várhatóan holnap dönt, ha elfogadja a rendőrség álláspontját, akkor a bíróságon kezdeményezheti a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A cserbenhagyó gázoló 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Korábban:

Jelentkezett a cserbenhagyó gázoló