Egyre több kormánytag vállalja múltját

A Medgyessy-kormány miniszterei mellett a Horn-kormány SZDSZ-es miniszterei és államtitkárai is hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság nyilvánosságra hozza a róluk kapott információkat. Az MSZP elnöke szerint a Horn-kormány szocialista tagjai is megteszik mindezt.

A Medgyessy kormány miniszterei után a Horn-kormány SZDSZ-es miniszterei és államtitkárai is hozzá fognak járulni ahhoz, hogy esetleges állambiztonsági múltjukat hozza nyilvánosságra a Mécs-bizottság - ezt Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke jelentette ki a Naptévé adásában, aki hozzátette azt is, hogy az is legyen nyilvános, ha nem találtak érintetteket közülük. Erről kedd délután határoz a párt ügyvivői testülete.

Az MSZP elnöke, Kovács László külügyminiszter szerint a Horn-kormány szocialista tagjai is követik a Medgyessy-kormány miniszterei példáját, és megadják a felhatalmazást a vizsgálóbizottságnak, hogy a róluk szóló adatokat hozzák nyilvánosságra.

Az MDF parlamenti képviselői írásban tettek nyilatkozatot arról, hogy a BM III-as főcsoportfőnökségének egyetlen osztályával sem működtek együtt - válaszolt párt elnöke, Dávid Ibolya a Népszabadságnak arra a kérdésére, mely szerint mint volt igazságügy-miniszter kíván-e a Medgyessy-kormány tagjaihoz hasonló nyilatkozatot tenni. Az Antall-kormány belügyminisztere, Horváth Balázs, a maga részéről hozzájárul a vele kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozásához - számolt be a Népszabadság.

Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a Medgyessy-kormány tagjainak állásfoglalását. A miniszterek és a kormányfő eszerint vállalják, hogy a Mécs Imre vezetésével működő vizsgálóbizottság nyilvánosságra hozza a róluk kapott információkat. Kiss Elemér azt kérte Mécstől, hozza nyilvánosságra azt is, ha a miniszterekkel kapcsolatban semmiféle adat nem került a testület birtokába.

Kiss Elemér telefonon konzultált a kormány tagjaival és tízen már meg is írták az erről szóló levelet a bizottságnak, hárman pedig külföldön vannak, de ők is hasonlóan cselekednek majd.

Kiss Elemér elmondta, hogy ezzel a lépéssel példát akanak nyújtani az előző kormányok számára, reméli, hogy ők is hozzájárulnak majd adataik megjelentetéséhez. Hozzátette: róla bizotsan nem talált a bizottság semmilyen terhelő adatot.

A miniszter még nem beszélt az államtitkárokkal, így a bejelentés csak a kormány tagjaira vonatkozik. A vizsgálóbizottság az 1990 után hivatalba lépett kormányok tagjait, illetve az államtitkárokat világítja át abból a szempontól, hogy bármilyen formában kapcsolatban voltak-e a rendszerváltás előtt az akkori állambiztonsági szolgálattal, tehát a BM III-as főcsoportfőnökség bármelyik szervezetével.

Az Országgyűlés adatvédelmi biztosa a múlt héten ajánlásban fogalmazta meg fenntartásait a bizottság működésével kapcsolatban. Az ombudsman szerint az adatvédelmi törvénnyel ellentétes lenne, ha az érintettek hozzájárulása nélkül hoznák nyilvánosságra titkosszolgálati múltjukat. Péterfalvi Attila szerint az ilyen titoksértés bűncselekménynek minősül.

Az állásfoglalás után, annak alapján a bizottság ellenzéki tagjai felfüggesztették tevékenységüket a bizottságban, amely így határozatképtelenné vált. A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai viszont mindenképpen be akarják fejezni a munkát.

KAPCSOLÓDÓ CIKK