Két korábbi főpolgármester-jelölt, Katona Béla (MSZP) és Latorcai János (Fidesz), valamint az ismert szabad demokrata városvédő, Ráday Mihály sem lett tagja az új fővárosi közgyűlésnek. Szerepet kapott viszont az új önkormányzati Fidesz-frakcióban Benyhe István volt egészségügyi államtitkár, Sasvári Szilárd, aki az előző kormányzati ciklusban a parlament kulturális bizottságának fideszes elnöke volt, de tavasszal kiszorult az Országgyűlésből. Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke és az aktív poltizálástól hat éve visszavonult Rajk László (SZDSZ) is szerepet vállalt az új fővárosi közgyűlésben.

A fővárosi közgyűlés két legnagyobb frakciójában jelentős tisztújításra került sor, az előző ciklusban tevékenykedő képviselők fele nem került be az új közgyűlésbe.

A legnagyobb változás a Fidesz-frakció összetételében figyelhető meg. A jelenleg 21 fős (korábban 22 főből álló) képviselőcsoportból 12-en az előző ciklusban nem voltak tagjai a közgyűlésnek. Most sok ismert név is bekerült a frakcióba. Az egyik új arc Sasvári Szilárd, aki tavasszal szorult ki a parlamentből. Négy évig a parlament kulturális bizottságának elnöke volt. Juhos Katalin eddig a XI. kerület, Bencze B. György pedig a II. kerület polgármestere volt, most azonban nem választották újra őket. Benyhe István is új tag a képviselőcsoportban,ő az Orbán-kormány egészségügyi államtitkára volt. Új tagja még a közgyűlésnek a párt budapesti elnöke, Deutsch Tamás és a volt közlekedési miniszter, Katona Kálmán, aki a Fidesz fővárosi listavezetőjeként került a frakcióba. Nem lett tagja az új frakciónak Perlaki Jenő, aki eddig a fővárosi Fidesz egyik meghatározó egyénisége volt. Szintén kimaradt a közgyűlésből Latorcai János, akit kétszer is - 1994-ben és 1998-ban - főpolgármester-jelöltként indítottak a jobboldali pártok.

Az MSZP-nél is jelentős tisztújítás figyelhető meg: a szocialistáknál kimaradt a frakcióból a párt korábbi főpolgármester-jelöltje, Katona Béla. Összesen 12 új név szerepel a 24 tagú képviselőcsoportban, de közöttük nincsenek országosan ismert politikusok.

Az SZDSZ frakcióból hiányzik az ismert városvédő, Ráday Mihály. Bekerült a frakcióba azonban a politikától évekre visszavonult Rajk László, aki 1990-ben a párt egyik meghatározó arca volt, 1996-ban azonban visszavonult az aktív politizálástól, egészen mostanáig semmilyen szerepet nem vállalat az SZDSZ-ben.

A MIÉP-nél az ötfős képviselőcsoportban két új név szerepel. A korábban a párt parlamenti frakciójában tevékenykedő Fenyvessy Zoltán és Balczó Zoltán kapott most fővárosi mandátumot. Csurka István pártelnök listán ezúttal, akárcsak négy évvel ezelőtt is mandátumot szerzett. Akkor azonban lemondott megbízatásáról és csak a párt parlamenti frakciójában dolgozott, a fővárosiban nem.