Gy. Németh: az SZDSZ még pontosítani akar

Kedden még arról volt szó, hogy szerdán hivatalosan is tárgyalóasztalhoz ül a fővárosi SZDSZ- és MSZP-frakció. Az SZDSZ azonban közölte, hogy további pontosításokat tart szükségesnek, így újabb napokkal tolódik a koalíciós szerződés aláírása.

Gy. Németh Erzsébet, az MSZP fővárosi frakcióvezetője az [origo]-nak azt mondta: az SZDSZ kérésére még csütörtökön is egyeztetnek. "Még mindig van néhány nyitott kérdés" - közölte, példaként említve a pénzügyi főpolgármester-helyettesi hatáskört, amiről a kezdetek óta vita folyik a felek között. A szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy több hatáskör is kerüljön el Atkári Jánostól.

Székely Gáborról az MSZP nem kíván egyeztetni, Gy. Németh továbbra is azt javasolja, hogy az SZDSZ ebben az ügyben pártközi egyeztetést kezdeményezzen.

A frakcióvezető bízik abban, hogy a jövő hét elején már aláírhatják a koalíciós megállapodást. Korábban Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője ugyanakkor azt mondta az [origo]-nak, hogy miután az MSZP nem mondott nyomós ellenérvet Székely tulajdonosi bizottsági alelnöki kinevezésével kapcsolatban, ehhez továbbra is ragaszkodnak, csakúgy, mint Atkári eddigi jogköreihez.

KAPCSOLÓDÓ CIKK