Libatartók demonstráltak Debrecenben

Vágólapra másolva!
Libáikkal vonultak a nyírmártonfalvi libatartók hétfőn a Hajdú-Bét Rt. debreceni központja elé, hogy felhívják a figyelmet tarthatatlan helyzetükre. "Eleget használták a pénzünket, fizessenek!" és "Fizessék ki a pénzt, ami jár!" - feliratú transzparensekkel vonultak a libatartók a céghez.
Vágólapra másolva!

A demonstrálók a helyszínen arról tájékoztatták az újságírókat, hogy a térség legnagyobb libafeldolgozója, a Hajdú-Bét Rt. hónapok óta nem fizeti ki a már átadott libák árát. Bessenyei Lászlóné termelő elmondta: az egész családja libatenyésztéssel foglalkozik. Jó minőségű libákat állítanak elő, amit leadtak a Hajdú-Bétnek, de július óta egy fillért nem kaptak értük.

Lakatos Sándor, aki néhány nappal ezelőtt azzal fejezte ki tiltakozását, hogy odaláncolta magát a Hajdú-Bét Rt. kerítéséhez, ugyancsak arról tájékoztatott, hogy előző demonstrációja alkalmával a cég kifizette neki a tartozása egyharmadát, azóta azonban semmit.

Vajda Bálint termelő amiatt kesergett, hogy a jó minőségű libát is másodosztályúvá minősíti a felvásárló csak azért, hogy a korábban szerződésben rögzített árat ne kelljen kifizetnie az állatokért.

A libaügy már tragédiához is vezetett Hajdú-Bihar megyében: egy hajdúnánási asszony öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni a libánként 1000 forintos, a 16 ezres libaállományát tekintve összesen 16 millió forint felvásárlási veszteség terhét.

Termelői becslések szerint egyébként a Hajdú-Bét Rt.-nek 5,5 milliárd forint kintlévősége van a termelőknél és a takarmányszállítóknál. A cég igazgatóságán nem kívántak reagálni a demonstrálók panaszaira, a sajtó képviselőit pedig felszólították, hogy hagyják el a Hajdú-Bét székházát.