A júliusban elmaradt Liza Minnelli-koncert szervezője, a Movies and Fashions Kft. még mindig nem fizette vissza a jegyek árát a károsultaknak. Bárándy György, a koncertszervező cég vezetőjének ügyvédje az [origo]-nak elmondta, hogy ügyfelei mindenképpen fizetni fognak, de most próbálják összeszedni a pénzt. Bárándy György úgy gondolja, hogy védencei mindössze abban hibáztak, hogy Minnellivel, "egy vén, kábítószeres nőszeméllyel szűrték össze a levet".

Bár korábban többször megígérte, a júliusban elmaradt Liza Minnelli-koncert szervezője, a Movies and Fashions Kft. még mindig nem fizette vissza a jegyek árát a károsultaknak. Bárándy György, a koncertszervező cég vezetőjének ügyvédje az [origo]-nak elmondta, hogy ügyfelei mindenképpen fizetni fognak. Az ügyvéd szerint azonban azt a tévhitet el kell oszlatni, hogy azért, mert Minnelli fellépése elmaradt, a pénz maradéktalanul megvan. Bárándy közölte: a koncertszervezőknek komoly kiadásaik voltak, attól függetlenül, hogy az énekesnő nem lépett fel. Az ügyvéd elmondása szerint a cégnek több mint tízmillió forintot kellett kifizetnie, többek között a helyiségbérletet, ami 5 és fél millió forint volt, és a Minnelli helyett fellépő Bonnie Tyler gázsiját.

Az ügyvéd korábban úgy nyilatkozott, hogy a szervező cég egy nagyobb összeghez jutott, és ebből kifizetik a károsultakat. Ez azonban, úgy tűnik, nem volt elég, mert "most próbálják összeszedni a pénzt". Bárándy szerint pontosan még azt sem lehet tudni, hogy mekkora összeggel tartoznak. Az ügyvéd újra elmondta, hogy csak azoknak a jegyét vásárolják vissza, akik nem nézték meg Bonnie Tyler koncertjét.

Bárándy György úgy gondolja, hogy védencei mindössze abban hibáztak, hogy Minnellivel, "egy ilyen vén, kábítószeres nőszeméllyel szűrték össze a levet". Javasolta is, hogy pereljék be az énekesnőt, amiért lemondott egy élő szerződést. Liza Minnelli amerikai ügyvédje korábban a Népszabadságnak azt mondta, hogy semmilyen megállapodás nem kötelezte az énekesnőt a budapesti koncertre. A szervező cég vezetői egyébként múlt héten külföldön voltak nyaralni, de attól ügyvédjük szerint semmiképpen nem kell tartani, hogy "meglógnak".

A cég ügyvezetőjével szemben a rendőrség csalás gyanúja miatt indított eljárást. A rendőrség és az ügyészség azt vizsgálja, hogy július 7-e után, amikor az énekesnő lemondta a tizediki koncertet, a cég miért hirdette tovább az eseményt és miért folytatódott a jegyárusítás. Bárándy szerint a tervezett rendezvényig hátralévő pár nap alatt nem lehetett leállítani a futó hirdetéseket és a jegyek értékesítését.