Kötelezték Orbánt ingatlanpapírjai bemutatására

Vágólapra másolva!
Ismételten meghallgatta Orbán Viktort a vagyonosodását vizsgáló parlamenti bizottság. Orbán nem válaszolt a XII. kerületi házával kapcsolatos kérdésekre, a bizottság azonban kötelezte arra, hogy szolgáltassa be a házra vonatkozó építési engedélyt. Eközben a Gyurcsány-bizottság is ülésezett, de jelentést nem tudtak elfogadni. Az ellenzék szerint azonban így is bebizonyosodott, hogy Gyurcsány meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek juttatott állami pénzek.
Vágólapra másolva!

Július után most ismét meghallgatták Orbán Viktort, a volt kormányfő vagyonosodását vizsgáló bizottság szerdai ülésén. A kormánypárti politikusok a az előző meghallgatás után ezúttal is tételesen számon kérték Orbán Viktoron az összes korábbi ingatlan adásvételét. Még azt is firtatták, hogy 1992-ben miképpen szereltek cirkófűtést akkori lakásába. Orbán a legtöbbször csak azt mondta: erre a kérdésre már válaszoltam, kérem, tekintsék mérvadónak a korábban elhangzottakat.

A bizottsági ülésen a kormánypárti képviselők hiába kérték Orbánt, hogy mutassa be Cinege utcai ingatlanának építési engedélyét. A volt miniszterelnök azt mondta, ha a bizottság kötelezi a dokumentum átadására, akkor odaadja azt. A testület végül Eörsi Mátyás (SZDSZ) javaslatára megszavazta azt a javaslatot, hogy kötelezzék a volt miniszterelnököt a dokumentum átadására. A szavazáskor Szabó Zoltán tartózkodott, Herényi Károly nemmel szavazott, a többiek támogatták a javaslatot.

A tokaji földekkel kapcsolatban Orbán Viktor elismerte, hogy jogi tévedés volt, amikor a felesége magánszemélyként földet akart apportálni a korábban résztulajdonában lévő Tokajhegyalja Kft.-be. A beadványt benyújtották a cégbírósághoz, ám ezt elutasították. Orbán Viktor azt mondta, valóban benyújtották ezt a dokumentumot, ám néhány nap múlva - éppen jogszerűtlensége miatt - korrigálták, és egy másik beadványban kérték semmissé tételét. Hozzátette: ha ez az apport megtörtént volna, etikátlan és törvénytelen lett volna, de nem történt meg. Eörsi Mátyás közölte: minden ezzel kapcsolatos dokumentumot megkaptak a cégbíróságtól, ám az említett korrigáló beadványt nem.

Miután ismételten kikérdezték Orbánt összes ingatlanjáról, Szabó Zoltán (MSZP) megállapította, hogy Magyarországon nem lehet azzal a munkával, amelyet az elmúlt 19 évben az Orbán házaspár elvégzett, annyit megtakarítani, mint amennyit nekik sikerült. Eörsi Mátyás úgy fogalmazott: Orbán 14 év alatt egy Mester utcai önkormányzati lakásból a Cinege utcai "palotába" jutott el. Ezzel kapcsolatban pedig "komoly kérdőjelek fogalmazódtak meg". "Hogy a csudába csinálta ezt? Erre nagyon világosan kellene válaszolnia!" - mondta az SZDSZ-es politikus.

Szabó Zoltán hozzátette azt is: számításai szerint az ellenzék vezetőjének és feleségének házasságuk elmúlt 19 éve alatt minden egyes hónapban 850 ezer forintot kellett volna félretenniük. Eörsi Mátyás kicsit másképp számolt, szerinte havi nettó 980 ezret kellett volna keresnie a házaspárnak ahhoz, hogy összegyűjtsenek ennyit.

Orbán Viktor szerint ezek a kalkulációk valótlanok. A volt miniszterelnök azt mondta a bizottság kormánypárti politikusainak: nincs közöm ahhoz, hogy önök hány nullát írnak a vagyontárgyaim értéke után. Szerinte önkényesen értékelték fel ingatlanjait. Ez az eljárás először szórakoztató volt, most már inkább fárasztó - mondta.

Azt a Cinege utcai házat, ahol most az Orbán család lakik, 91 millió forintért vették néhány éve. Szabó Zoltán azonban szakértői becslésekre hivatkozva úgy vélte, azóta 120-140 millió forintra nőtt a ház értéke, így nőtt a volt miniszterelnök vagyona is. Szabó emellett megsaccolta azt is, mennyi lenne a forgalmi értéke Orbánék felcsúti földjeinek. Orbán azonban közölte: nem akar megválni egyik jelenlegi ingatlanától sem, így az szerinte spekuláció, hogy ezek értéke az elmúlt években milyen mértékben változott.

A volt kormányfő többször elmondta azt is, hogy folyamatosan vagyonosabbnak akarják beállítani, mint amilyen valójában. - A 19 évnyi házasság alatt feleségemmel közösen összegyűjtött vagyonom kevesebb, mint az önök miniszterelnökének cégei után járó egyéves osztaléka - hangoztatta.

Elmondta azt is: soha semmilyen állami forrásból származó forinttal családja nem gazdagodott. Mindig mindenkor eleget tett a hatályos törvényeknek. - Azokat a megjegyzéseket, azokat az indirektnél erőteljesebbnek tűnő utalásokat, miszerint rendelkezhetünk olyan vagyonnal, amelynek fedezetét nem igazolhatná az elmúlt 19 évnyi közös munkánk, vissza kell utasítanom - mondta Orbán.