Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

23:59

A Kossuth téren nagyon megfogyatkoztak a tüntetők, pedig a hangosbemondóba bemondták, hogy bár sokan elindultak a Köztársaság tér és a Rádió felé is, azt kérik, hogy a demonstrálók inkább maradjanak a Parlament előtt.

23:57

Körülbelül 10 ember próbálja lázítani a székháznál gyülekezőket, akik egyelőre nem túl lelkesek. Azt kiabálják: "Táncolj Feri, ma van a búcsúbulid!". Az [origo] kérdésére, hogy mi várható még az éjszaka, az egyik tüntető csak annyit mondott: "Passz".

23:51

Néhány százan megérkeztek az MSZP Köztársaság téri székházához. Az [origo] információi szerint 15-20 lovas rendőr próbálja megakadályozni, hogy a tüntetők megtámadják a székházat. Emellett kordonnal próbálják védeni az épületet.

23:30

Több száz tüntető halad a Nagykörúton. Egyelőre nem pontosan tudják, hogy merre tartsanak. Felmerült, hogy a Magyar Rádióhoz mennek, de az is, hogy az MSZP Köztársaság téri székházához. Van, aki elismerte, fogalma nincs, hogy merre mennek.

23:21

Kisebb csoport érkezett a Magyar Rádió székházához. Egyikük az [origo]-nak azt állította, hogy többszáz fős csoport indult el a Kossuth térről a rádióhoz.

23:00

Bár még mindig érkeznek új tüntetők, sokan el is hagyják a Kossuth teret. Az [origo] által megkérdezett demonstrálók közül sokan azt mondták: legkésőbb kettőkor elmennek, mert másnap dolgozniuk kell.

22:40

Torockai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom beszédében azt mondta: reggel óta üldözik a rendőrök, ide is csak álruhában tudott eljutni. Torockai állítja: legalább 30 ember van fogdában.

22:20

Egyre többen vannak a Kossuth téren. A tüntetők egyelőre nagyon vidámak.

22:00

Kossuth téri demonstráció résztvevőihez beszédet intézett ifjabb Hegedűs Loránt is kedd este, aki azt mondta, "isten papjaként" neki kötelessége volt megszólaltatni a harangokat az MTV székháza elleni támadás idején előző éjjel; a Szabadság téri református templom lelkésze hozzátette, "az emberekért szóltak a harangok".

21:20

Beszélt a hangosbemondóba az a férfi is, aki - saját bevallása szerint - hétfőn éjjel lelökte a szovjet emlékműről a címert. Azt mondta, hogy kedden otthonában keresték a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai. A Kossuth térre közben egyre több rendőr érkezik.

21:00

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden este hosszan nyilatkozott az MTV adásában a hétfői zavargásokról és a keddi helyzetről. Gyurcsány kijelentette: civilként ugyanúgy érzi magát a jelenlegi helyzetben, mint mindenki más, ugyanakkor átérzi annak a felelősségét is, hogy jelenleg ő a miniszterelnök. Az MTV riportere, Baló György szenvedélyesen, néha indulatosan faggatta arról Gyurcsányt, nem érez-e személye felelősséget a kialakult helyzet miatt. A kormányfő korábbi kijelentéseit ismételte, miszerint az ország teljes reformra szorul és azt szeretné elérni, hogy a jelenlegi ciklus végére az emberek azt érezzék: "a hétszázát, megcsináltuk".

20:30

Azt követően, hogy kiengedték a rendőrségről, Takács András, a demonstrációt szervező Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke a hangosbemondóba elmondta, hogy délután egy gyorsbüféből vitték be a rendőrök. Odaállt elé három rendőr és közölték, hogy nem hagyhatja el a helyiséget. Fél órán keresztül semmi nem történt, majd bevitték a rendőrségre és közölték vele, hogy eljárás indult ellene vandalizmus miatt. Takács erre azt felelte, hogy valóban jelen volt a tegnapi tüntetésen, de nem bántott senkit. A rendőrök megkérdezték tőle, hogy kér-e ügyvédet, mire Takács azt felelte, hogy Grespik László az ügyvédje. A tüntetőkhöz beszélő Takács azt mondta, hogy a téren már 50-60 ezren vannak.

20:28

Az MTI szerint áttörték a tüntetők a Kossuth téren a külső kordonokat, az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítói szerint azonban a kordonok mindenhol állnak, sehol nem jutottak át a tüntetők. Az MTI szerint most már 10 ezren vannak a téren.

20:15

Egy perces néma csenddel emlékeztek meg a Kossuth téren az '56-os áldozatokra. Sokan nem tudták azonban, hogy miért tartanak megemlékezést. Tudósítónk legalább 15 olyan emberrel beszélt, aki nem tudta, hogy miért áll csöndben egy percen keresztül.

20:03

Tartalékerőkkel is készül a rendőrség a kedd esti történésekre, és "eseményfüggően" fogják átcsoportosítani embereiket az egyes helyszínekre - mondta az [origo]-nak a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Schőn Péter ugyanakkor a bevetésre szánt erők létszámáról és az előkészületekről nem akart részleteket elárulni.

20:02

A Kossuth téren nem tud tovább menni a 2-es villamos, mert a tüntetők elállták az útját.

20:00

A Magyar Rádió épülete előtt csak lézengenek az emberek. A kivezényelt rendőrök száma valamivel 10 fölött van. A rendőrök közül többen nagyon fáradtak, mert tegnap este is szolgálatban voltak és alig aludtak - mondták a rendőrök tudósítónknak.

19:57

A Klubrádiónak név nélkül nyilatkozó, a Szabadság téri tévészékház védelmében résztvevő rendőr szerint a környék védelmére kirendelt állományban még baleseti helyszínelőket is be kellett hívni, olyan kevés mozgósítható ember állt rendelkezésre. A nyilatkozó rendőr szerint a felszerelés elégtelen volt, gázálarcuk például azért nem volt a könnygázt is bevető rendőröknek, mert a szimatszatyor veszélyes oszlatási helyzetekben, hiszen könnyű elrántani tulajdonosát. A nyilatkozó szerint végül lett volna ugyan elegendő ember a helyzet kezeléséhez, azonban egy olyan parancsnok sem volt, aki összefogta volna a szedettvedett csapatot.

19:49

A miniszterelnök sajtófőnöke bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc a fővárosi eseményeket figyelemmel kísérő irányító központba megy kedden késő este. Az eseményektől függően az sem kizárt, hogy a kormányfő az éjszakát is a központban tölti, amit a hétfői tüntetések és az MTV ostroma miatt hoztak létre, hogy innen koordinálják a rendfenntartó erőket.

19:34

A Kossuth téri tüntetők azt követelik, a rendőrség mondja meg miért vitték be bajtársukat. A tüntetők azzal fenyegtőznek, hogy ha nem kapnak választ egy órán belül, "döntést hozunk".

19:19

A Kossuth téri tüntetők között elterjedt az a hír, hogy több ezer rendőr van készültségben. Állítják, azért vannak az utcán, hogy megosszák a Kossuth téri tömeget.

19:14

Such György a Magyar Rádió elnöke szerint felkészültek egy az intézmény elleni atrocitásra. Mint elmondta, ő is hallotta azokat a meg nem erősített híreket, hogy a demonstrálók ma éjjel a Magyar Rádiót rohamoznák meg. Az elnök szerint a védelmi erők a helyükön vannak.

18:30

Majdnem tele van a tér - jelentette a Kossuth térről tudósítónk. A Parlament előtt egyre több sátort állítanak fel, ami arra utal, hogy sokan elhúzódó tüntetésre számítanak. Rengeteg krumplit és paradicsomot szállítottak a térre, hogy gulyást főzzenek.

A tüntetők keddre profi hangosítást szereltek fel, ezért a tér minden sarkában jól hallani a felszólalók beszédeit. A szervezők a mikrofonba beszélve elmondták, hogy a tüntetés folytonossága érdekében felveszik a kapcsolatot az MDF-fel, a Fidesszel, a Miéppel, a Jobbikkal és "minden igaz magyarral". A tüntetőktől pedig azt kérték, hogy maradjanak békések.

18:05

Az [origo] helyszínen tartózkodó munkatársa szerint a rendőrök kordont vontak a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházánál. A Puskin utca mindkét végén rohamrendőrök sorakoznak, a környéken nagy a gyalogosforgalom. A Magyar Rádió egyik munkatársa szerint a rendőrségtől, politikusoktól és tüntetőktől is azt az információt kapták, hogy a Kossuth téren gyülekező tüntetők egy csoportja a rádió épülete ellen készül.

17:36

Sajnálatát fejezte ki a magyar kormány, hogy a hétfői Szabadság téri zavargások során megrongálták a budapesti szovjet hősi emlékművet. Székely Árpád, moszkvai magyar nagykövet közölte az orosz diplomácia vezetőivel, hogy a kormány elítéli a vandál cselekményt.

16:58

Harminc évre titkosították az Országgyűlés nemzetbiztonsági, honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes zárt üléséről készült jegyzőkönyvet. - közölte az MTI-vel Lázár János, a rendészeti bizottság fideszes elnöke. Elmondása szerint azért kell titkosítani az anyagot, mert Petrétei József igazságügyi és rendészeti, valamint Szilvásy György kancelláriaminiszter tájékoztatóiban minősített adatok szerepeltek.

16:57

Orbán Viktor 20 perces késéssel elkezdte sajtótájékoztatóját, ahol először mondott véleményt az elmúlt napok eseményeiről. Orbán arra szólította fel az embereket, hogy az október elsejei önkormányzati választásokon foglaljanak állást. A Fidesz megtartja szeptember 23-ra tervezett nagygyűlését - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője az Orbán Viktor által tartott kedd délutáni sajtótájékoztatón.

16:43

Brüsszel szerint a magyar hatóságok ügye, ami az országban történik - jelentette ki az Európai Bizottság szóvivője.

16:40

Boross Péter (MDF) szerint a miniszterelnöknek bocsánatot kellene kérnie. Boross elsősorban a nyilvánosságra került beszéd stílusáért vár bocsánatkérést.

16:30

Reggel óta folyamatosan nő a tömeg a Kossuth téren, fél öt körülre nagyjából ezren gyűltek össze.

16:20

Az Európai Szocialisták Pártja támogatja Gyurcsány Ferencet. Nyrup Rasmussen, a párt elnöke közleményt adott ki Brüsszelben, melyben azt írja, hogy Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy a magyarországi reformok irányítására.

16:05

Már működik a kihangosítás. A tüntetők rádión hallgatták a hírt arról, hogy a parlament elfogadta az ötpárti egyezményt. A bejelentést vegyes reakciók fogadták.

15:45

A tüntetők között elferdítve terjed az a hír, hogy a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt Brüsszelben lemondásra szólította fel a kormányt. A demonstrálók ezt úgy értelmezik, hogy Brüsszel, vagyis az Európai Unió akarja a kormány lemondását. Kisvártatva már a hangosbemondóból is elhangzott ez az információ nagy ovációtól kísérve.

A tüntetők közül többen szabályosan letáboroztak a téren. Két sátrat is felállítottak, az egyikben nem sokkal ezelőtt még aludt valaki.

15:30

A Kossuth-téren járkál több külföldi újságíró, és interjúkat készítenek. Arról kérdezik a demonstrálókat, hogy miért jöttek el, mit szeretnének elérni. Az [origo] tudósítója norvég, svéd és szlovén tévéstábok, valamint a BBC News autóit látta a helyszínen.

A téren megjelent egy idős asszony, aki a "Combinók és óriáskerék, Demszky Gáborból már elég" kezdetű rigmust ismételgeti, miközben cintányérként használt lábosfedőkkel veri az ütemet.

15:13

Mikrobuszban hangosító berendezés érkezett a térre. A technikai felszerelést elkezdték összeszerelni a még mindig nem csendesülő esőben.

14:57

Újra eleredt az eső, de a rossz idő ellenére maradnak a tüntetők. Sokan a közeli fák alatt keresnek védelmet.

14:55

Lemondásra szólította fel a magyar kormányt a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) kedden Brüsszelben kiadott nyilatkozatában. A szöveg szerint a pártcsoport elnökségét "sokkolták" Gyurcsány botrányt keltő szavai.

14:45

A tüntetők megtudták, hogy Demszky Gábor azt nyilatkozta: keddre virradóra közönséges bűnözők lepték el Budapest utcáit. A hírt hangos fújolás fogadta, ahogy azt is, amikor tudomást szereztek az ELTE két épületegyüttesének bezárásáról, mert úgy értesültek: az intézekedés oka az, hogy a diákok ne tüntethessenek az egyetem épületeiben. A dékáni közlemény azzal magyarázza a bezárást, hogy féltik a kar épületeit a szerveződéstől.

14:30

Az [origo] kérdésére a BRFK sajtó osztályán azt mondták, nincs tudomásuk róla, hogy a rendőrség 15 órakor tüntetés feloszlatására készülne.

14:23

A választási kampány részeként bejelentették az V. kerületi rendőrkapitányságon a Parlament előtt folyó tüntetést - jelentette be kedden délután Takács András, a demonstráció egyik vezéralakja.

"A Kossuth téri tüntetés rendezett formában, törvényesen folyik" - mondta Takács Albert, majd bemutatta a téren lévő mintegy 300-350 összegyűlt tüntetőnek a demonstráció rendjéért és biztonságáért felelős személyt, Mernyó Milán tanulót. Ő arra kért mindenkit, hogy segítsenek eltávolítani a térről a rendbontókat, hőzöngőket. Takács András reagált azokra híresztelésekre, miszerint a nap folyamán fel akarják oszlatni a tüntetést.

"Ha fel akarnak minket oszlatni, azt törvénytelenül teszik" - jelentette ki, kérve a részvevőket, hogy amennyiben jönnek a rendőrök, kapaszkodjanak össze.

"Nem hagyjuk el a teret. Ha mi most itt erőt és rendet tudunk mutatni, akkor nyerünk" - tette hozzá. A tüntetésen felolvasták a Vállalkozók Pártja budapesti elnökségének nyilatkozatát, amelyben engedetlenségi mozgalomra, az adó- és járulékfizetés megtagadására szólítják fel a fővárosi vállalkozókat az "új kormány eskütételéig".

14:13

Tizennégy perces villámülést tartott keddi ülésén a parlament, amelyen senki sem szólalt fel. A korábban tervezett politikai vitanap helyett egy ötpárti nyilatkozatot fogadtak el, illetve mivel Vastagh Pál lemondott bizottsági elnöki tisztségéről, helyette Avarkeszi Dezsőt választották meg a testület élére. A politikai nyilatkozat felolvasása után Kelemen András (Fidesz) bekiabált: "előbb mondjon le a kormány!" Kelemen a parlamenti ülés után azt mondta, hogy a szöveg súlyosan hiányos, mert nem állapítja meg a kormány felelősségét.

13:41

Sólyom László államfő elítélte mindkét politikai erőt az elmúlt napok eseményei miatt, és köztörvényes bűncselekménynek minősítette az MTV székházánál történteket.

13:36

Takács András közölte: megjött a technika. Már építik a színpadot. A szónokok békés tüntetésre szólítottak fel.

13:24

A Kossuth térnél tüntetők között az a hír terjed, hogy 15 órakor feloszlatják a tüntetést. Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom vezetője a pulpituson azt mondta: A törvény szerint, a jog és az igazság szerint is miénk a tér. Ha engem elvisznek, lép helyembe más. 12 tagú a bizottság." Takács szavait "Nem hagyjuk" bekiabálás követte. A szónokok a rendőri intézkedésre készítik fel a jelenlévőket, emelvényre hívták azokat a férfiakat, akik hajlandóak kiállni az igazságért.

13:13

Az öt parlamenti párt képviselői megállapodtak annak a nyilatkozat-tervezetnek a szövegében, amely erőszakmentes véleménynyilvánításra szólítja fel az embereket, és amelyet várhatóan még kedden elfogad a parlament - derült ki a házbizottsági ülés után.

12:41

Kisebb incidens zavarta meg a tüntetést. Egy provokátornak tekintett ittas férfit a nemrég toborzott szervezők távolítottak el a tömegből. A szervezők katonai gyakorlót és bakancsot viselnek. Egy ember szovjet időkből ismert dallamokat énekel átírt szöveggel az emelvényről.

12:30

Visszatértek a szónokok. Egy, a feje tetején gázmaszkot viselő, vegyvédelmi ruházatban lévő szakállas férfi beszélt a 2002-es hídfoglalásról és az ezeréves magyar alkotmányról. Az őt követő szónok egyebek mellett arról beszélt: nem igaz, hogy randalírozás volt előző éjjel.

A frissen alakult Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezőket kezdett toborozni.

12:28

"A hétfőn este történtekért személyesen és egyedül Gyurcsány Ferenc a felelős, az kizárólag az MSZP érdekét szolgálta" - közölte Szijjártó Péter szóvivő a Fidesz elnökségi üléséről kijőve. Hozzátette: a Fidesz szerint meg kell vizsgálni, hogy a hétfő este történtekben a titkosszolgálatok játszottak-e szerepet, és ha igen, akkor milyet.

A Fidesz azt is kéri, hozzák nyilvánosságra, hogy pontosan milyen okok miatt ajánlotta fel lemondását Petrétei József rendészeti miniszter. Szijjártó Péter a Fidesz elnöksége nevében megkérte a demonstrálókat, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően viselkedjenek, és ne üljenek fel semmilyen provokációnak. "A provokációknak az a végeredménye, ami este történt" - jegyezte meg.

A Fidesz és a KDNP elnöksége kedden délelőtt körülbelül fél tíz óta ülésezik a két pártelnök, Orbán Viktor és Semjén Zsolt részvételével.

12:10

"Hazudtatok eleget, most már Isten veletek" - kántálta a tömeg a Szózat eléneklése után. Ezután lecsendesedtek a tüntetők.

12:03

A szónokok több javaslat után végül megállapodtak abban, hogy megalapítják a Magyar Nemzeti Bizottság 2006-ot. Korábban felmerültek egyéb nevek is, például Magyar Országvédő, Magyar Nemzetvédő vagy Magyar Nemzetvédelmi Bizottság. Az új szervezet tagjai többek között Toroczkai László, Takács András és Balogh Barna. A tagokat az összegyűlt 3-400 ember közfelkiáltással elfogadta, majd a Szózatot kezdték énekelni, miközben a bizottság visszavonult. Az emelvényről egy idős hölgy vezényli a közös éneklést.

11:57

A tüntetők által feldúlt Szabadság tér közös rendbetételére szólította fel V. kerületi politikustársait keddi sajtótájékoztatóján Rogán Antal, a kerület fideszes, KDNP által is támogatott polgármesterjelöltje.

11:55

A szónokok közölték a tömeggel, hogy be kell jelenteni a tüntetést. Erre a feladatra több jelentkező is akadt, akik ezt elintéznék a rendőrségnél.

Az egyik szónok közben hasznos tanácsokat adott a tömegnek rendőri oszlatás esetére, például azt, hogy üljenek le, ha megindulnak a rendőrök, mert akkor nehezebben lehet szétrángatni őket.

11:50

Már 4-500 ember gyülekezik a Parlament környékén. A koporsónál folyamatosan váltják egymást a szónokok. Az egyik bemondta, hogy 4-kor lesz Egerben nagygyűlés, és onnan jönnek fel Pestre. A tüntetők azt mondják, addig nem mennek el, amíg nem "takarodik el ez a mocskos banda".

A tömegben időnként szórólap osztók jelennek meg. Egy fiatal lány a tandíj ellenes tüntetésről szóló lapokat osztogat, míg egy öltönyös férfi "Út a boldogsághoz" című papírjait - kiadója a Pillantó Kutyagyerek csapat - próbálája elsózni.

11:41

Stabilizálódott az éjszakai tüntetés egyetlen súlyos sérültjének állapota - tájékoztatta Zsíros Lajos, a Honvéd Kórház baleseti sebészeti osztályának vezetője az egészségügyi minisztert, aki meglátogatta a kórházban ápoltakat. Tizenegy sebesült rendőr maradt a kórházban. Hatan a baleseti, ketten az idegsebészeti, ketten a belgyógyászati osztályon fekszenek, egy sérültet pedig a fül-orr-gégészetre vettek fel.

11:34

"Hadd ne minősítsem" - mondta Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke a Kossuth téren Gyurcsány felvetésére, az ellene indított tüntetéssorozatot a továbbiakban ne választási gyűlésnek tekintsék. Takács szerint ha Gyurcsány nem akarja megcáfolni saját szakembereit politikai okokból, akkor nem változtatja meg a hatályos törvényeket. A demonstrációk szervezőjeként bemutatkozó férfi szerint a TV-elnök felelőssége, hogy idáig jutottak, mert nem engedte, hogy felolvassák közleményüket.

"Őszintén lőnék a tömegbe" - mondta László, aki dugóhúzót kért az [origo] tudósítójától. Szerinte 100 csinálta, 10 ezer nézte a tegnapi eseményeket.

11:26

A Magyar Televízió büntető feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az épületben múlt éjszaka keletkezett súlyos károk miatt - jelentette be az intézmény szóvivője. "Az MTV vezetése kijelenti: az intézmény sem erkölcsileg sem intellektuálisan nem szolgált rá arra az értelmetlen és brutális támadásra, amely közszolgálati feladatainak teljesítése közben érte. Visszautasítunk minden nemtelen támadást" - írja közleményében Holub Katalin.

10:45

A Kossuth téren a tömeg kettéoszlott, a többség átment a Rákóczi szoborhoz. Itt egy állványra helyezett koporsónál szólalnak fel a tüntetők. A koporsóra az van írva, hogy "Temetjük a Gyurcsány-kormányt, nektek nincs feltámadás". Az egyik szónok azt mondta, a hatóságoknak nem a demonstrálók között kellene felelősöket keresni, hanem azok között, akik előidézték."

10: 26

Nyolc embert vett őrizetbe a rendőrség a hétfő éjszakai tüntetők közül kedd délelőtt 10 óráig, a tévéfelvételek alapján azonban további intézkedések várhatók - közölte a BRFK sajtóügyeletese.

Nagy létszámú nyomozócsoport jött létre azért, hogy a létező összes televíziós és rendőri videofelvételek alapján megtalálják a Kossuth tér és a Magyar Televízió Szabadság téri székháza előtti események főszereplőit.

10:00

Körülbelül 200 ember gyülekezik a Parlament előtti kordonnál. A tömeg időnként kiabálásban tör ki. A kormányzatinak vélt autóknak pedig hangosan füttyögnek. A gyülelekezők a rendőröket vádolják, hogy erőszakba fulladt a demonstráció, mondván, ők vetettek be könnygázt, és egy tüntetőt kiemeltek a tömegből. Az [origo] tudósítójának nemzeti zászlóra és szalagra gyűjtő fiatalok azt mondták, hogy a magyar ember jellemzője, hogy lelkesedésében kicsit túl reagálja a dolgokat. "Ésszel többet lehetett volna elérni"- állították. "Az kellett volna, hogy az egész ország idejöjjön" - tették hozzá egy középkorú férfi, aki sajnálja, hogy nem volt itt éjszaka.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!