Hajszállal nyert Kovács Pisti

2006.03.14. 9:15

Egyetlen szavazattal győzte le Kovács Pisti az MSZP választási plakátjait, így az SZDSZ-plakátok lettek a legszebbek - legalábbis olvasóink szerint. Nem maradt el a kritika sem: Kovács Pisti "ügyeletes hülye gyerek", a piros négyzetek némelyekben hányingert keltenek, a Fidesz arcai "depressziós lúzerek" és "a cumit az MDF fogja bevenni". Hatezer szavazat és több mint négyszáz olvasói levél érkezett az [origo] múlt héten meghirdetett plakátszépségversenyére.

Csaknem hatezren szavaztak olvasóink közül a legszebb választási plakátra, és több mint négyszáz levelet kaptunk. Az eredmény: a kedd reggeli záráskor (08.55) egyetlen szavazattal győztek az SZDSZ választási plakátjai (1694 szavazat, 28,8 százalék). Csak hajszállal maradtak le az MSZP-s piros négyzetek (1693 szavazat, 28,7 százalék). Három százalékkal kapott kevesebbet a Fidesz (1517 szavazat, 25,8 százalék), utolsó helyen pedig 16,8 százalékkal (987 szavazat) az MDF köztéri plakátjai végeztek.

Messze a legtöbb olvasót a fideszes "Rosszabbul élünk..." kampány indította arra, hogy megírja véleményét. Kovács Pisti vegyesen kapott dicséretet és kritikát, szintén szép számmal. Néhány olvasónk nem akart állást foglalni: "Általában csak mosolyogni tudok rajtuk, mert én átlátok a dolgokon, mint szendvics a folpackon" - írta egy olvasónk. Van, aki azért nem írta le véleményét, mert "azt a nyomdafesték nem bírná el".

Első hely: SZDSZ

Az SZDSZ plakátjait minősítő olvasói levelek nagy része arra vonatkozik, hogy Kovács Pisti aranyos kisgyerek-e. "Zabálnivaló kiskölyök", "igazán klassz kiskrapek", "nagyon ronda az a gyerek", "ügyeletes hülye gyerek" - ehhez hasonló jelzőket kapott az SZDSZ plakátarca. "A gyerek aranyos. Az SZDSZ nem az" - írta egy olvasó. Többen gondolták, hogy a gyerekeket ki kellene hagyni a politikából, mert "szemét dolog" politikai célra használni őket. Ugyanakkor sok olvasónk tette fel a kérdést: "Azt mondják, hogy a kutya vagy a gyerek egy filmben már fél siker. Vajon ez a választásokon is bejön?"

"Sajnálom, hogy az SZDSZ általam igen nagyra becsült holdudvara egy ilyen olcsó, hatásvadász, tartalom nélküli kampánnyal tudott csak előrukkolni. (...) Remélem, ez nem azt jelenti, hogy az SZDSZ a Kovács Pisti korosztályán felül már nem tud perspektívát nyújtani" - egy a plakátokat kritizáló vélemények közül. Másokra épp ellenkező hatást tettek a hirdetések: "Az összes közül ez tetszik a legjobban. Messze nem tökéletes, de legalább nem a másik szidására és lejáratására épít, hanem a saját elképzeléseket, ígéreteket tartalmazza. Kovács Pisti kifejezetten aranyos, erre legalább jó ránézni!" Egy olvasónk arra utalt, hogy Kovács Pisti mellett az SZDSZ politikai programja kevésbé szembetűnő: "Én csak azt nem értem, hogy mit jelent a kisebb állam?"

Második hely: MSZP

Míg a Fidesz plakátjait sokan túl depressziósnak látták, az MSZP-s hirdetések sokaknak túl optimistának tűntek: "az, aki itt élt az előző négy évben, azért nem látja ennyire szépnek a dolgokat", "kicsit sok a dicsekvés" "túl nagy az arc, ha csináltak is valamit, az csakis az éntőlem elszedett pénzből történt" - sok ezekhez hasonló véleményt kaptunk. "Otromba és idétlen gesztus Gyurcsány szerepeltetése az Új Magyarország programot reklámozó plakátsorozaton! Gyurcsány mint jóságos miniszterelnök bácsi, aki orvosi segítséget és több autópályát ígér. Tiszta ötvenes évek. Jellemző, hogy a miniszterelnök feje szembetűnőbb, mint az ígéret maga" - írta egy olvasónk.

A piros négyzetek a dicséretek mellett ("vidám, derűs színfolt, formája pedig bátorságra, határozottságra utal") kritikát is kaptak. Egyik olvasónk csak annyit írt: "Hányok a piros négyzetektől!" Egy a dicsérő levelekből: "Jónak, szépnek tartom az arcképes plakátokat, bizakodás, jókedv, ezt látom - ellentétben a Fidesz búskomor, depressziós plakátjaival." Egyébként az MDF után az MSZP plakátjait véleményezték a legkevesebben.

Harmadik hely: Fidesz

A nagyobbik ellenzéki párt hirdetéseivel kapcsolatban érkezett a legtöbb felháborodott hangvételű levél. Egyik olvasónk szerint "nem elég, hogy késik a tavasz, még ilyen depis embereket is kell nézegetnünk az utcán". Mások úgy vélték, a plakátokon lévő személyeknek "szeretethiányuk van", és "depressziós lúzerek". "Miért nem adnak az emberek kezébe egy pisztolyt és szólítják fel őket, hogy lőjék főbe magukat?" - tette fel a kérdést egy olvasónk. "Furcsa, hogy az ígérethelmazt nem reklámozzák a plakátokon. Talán nem tudnak lila ködös hátteret nyomtatni?" - kérdezte egy másik. Az egyik olvasói levélben az állt: a Fidesz-plakátok "pontosan olyanok, mint egy ócska bulvárcímlap".

"Elrettent, hogy az államtól kapott pénzünkből ki tudja, mennyit költenek arra, hogy felhívják rá a figyelmem, büdösebb a lábam, mint reggel volt. Márpedig én ezt nem szeretem, akár igaz a dolog, akár nem" - írta egyik olvasónk. A legtöbben főként a következő ciklusra vonatkozó Fidesz-programot hiányolták. Volt, aki amiatt aggódott, hogy az országba "betévedő" turisták rossz véleménnyel lesznek Magyarországról, ha meglátják, hogy "hatalmas plakátokon hirdetjük, hogy rosszabbul élünk".

Kaptunk ugyanakkor olyan olvasói leveleket is, amelyek dicsérik a Fidesz plakátjait: "Profi a Fidesz. Jöjjenek majd elő a pozitív üzenetekkel is". Sok olvasónk vélte úgy, hogy a plakátok a valóságot tükrözik: "Sokkal rosszabbul élek, és a jövőm bizonytalan" - panaszolta egy olvasónk. Volt, aki sokkal sarkosabban fogalmazott: "az MSZP csak azért fikázza, mert fáj az igazság". "A plakátok a magyar valóságot mutatják. Csak fel kell szállni csúcsidőben bármely tömegközlekedési eszközre és körülnézni. A valóságban ennél még sokkal keserűbb emberek tömegei mennek nap mint nap munkába, és próbálnak lépést tartani az állandóan nehezedő megélhetési problémákkal" - áll az egyik olvasói levélben.

Negyedik hely: MDF

"Lelki szemeimmel látom az MDF marketingesét, amint már egész testében izzadva kikínlódja magából a cumit. A hegyek vajúdtak, és egeret szültek..." - foglalta össze egy olvasónk az MDF cumis plakátjairól alkotott véleményét. Többen írták azt is: "több mint valószínű, hogy az MDF benyeli ezeket a cumikat a választásokon". "Egyre többen már ezt a cumit sem vesszük be. Csak tippelni lehet, hogy az MDF, mint a pingponglabda, most éppen melyik térfélen pattog" - bírálta egy olvasónk a plakátokkal együtt a pártot is.

Dicséretet is kapott a kisebbik ellenzéki párt plakátkampánya, egyesek szerint ötletes, és azt sugallja, hogy "csináljuk már végre komolyan a demokráciát", vagyis "mindent visz". Egy olvasónknak azonban a "Kezünkben a jövőnk" jelmondat kapcsán "egy férfivécés graffiti ugrik be, ami a piszoár felett volt található és pont ugyanígy szólt. "Végre megtudtam, hogy mit jelent az MDF-logó. Lefordított cumi" - áll az egyik olvasói levélben. Többen vélték úgy, hogy a túl sok szöveggel telezsúfolt plakátok nem érnek célt, mert az emberek nem olvasgatnak az utcán, így ezek inkább szórólapra valók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK