A Toller László balesete után Pécsen kialakult politikai zűrzavar újabb fejleménye, hogy szembekerült egymással a helyi MSZP és az SZDSZ. A polgármesteri posztért indul a szabad demokraták helyi vezetője is, aki szerint a szocialistákkal kötött korábbi megállapodásuk nem biankó csekk volt, és ha Arnold Schwarzeneggert állította volna jelöltnek az MSZP, őt sem támogatták volna.

Toller László polgármester júniusi autóbalesete indította el azt a folyamatot, amelynek eredményeként mára gyakorlatilag semmissé vált a két koalíciós párt, az MSZP és az SZDSZ együttműködése Pécsett. Sőt, az őszi választásokhoz közeledve valódi versenyhelyzet alakult ki a pár hónapja még egyértelműen egymást támogató pártok között.

A máig fennálló választási megállapodásnak mára gyakorlatilag minden lényegi pontja megdőlt: a két párt eredetileg 3-3 közös képviselő-jelöltet indított volna, ehelyett a szocialisták minden körzetben önálló jelöltet állítanak. Miután egyértelművé vált, hogy Toller felgyógyulása elhúzódik, a szocialisták polgármester-jelöltje Tasnádi Péter lett, ami az SZDSZ szerint már önmagában új megállapodást indokolt volna. Ez elmaradt, a liberálisok erre hivatkozva, múlt csütörtökön saját polgármester-jelöltet, Bretter Zoltánt, a párt helyi elnökét nevezték meg.

Egy nappal később az egyik szabad demokrata városvezető, Horváth Zoltán alpolgármester bejelentette: nem liberális színekben, hanem független jelöltként indul az önkormányzati választásokon. Később közölte azt is, hogy kilép a pártból. Mint az [origo]-nak Bretter Zoltán elmondta, a párt követelte, hogy Horváth az alpolgármesteri tisztségéről is mondjon le, de ő nem hajlandó idő előtt távozni az alpolgármesteri székből.

"Az MSZP egyedül is nyerni fog"

Horváth Zoltán - akit döntésének többször hangoztatott személyes okairól azért nem tudtunk megkérdezni, mert a bejelentése után azonnal több hetes szabadságra ment - alig lett független, azonnal támogatóra is talált. Az [origo]-nak Juhász István, a szocialisták városi elnöke hétfőn megerősítette, hogy az alpolgármester az MSZP támogatásával méretteti meg magát a választásokon.

Fotó: Fábián Évi
Juhász István szerint még nem kéne osztozkodni

"Nincs szó a két párt választási együttműködéséről, önállóan mérkőzünk meg a választók támogatásáért" - jelentette ki egyértelműen Juhász annak ellenére, hogy formailag a két párt között június vége óta érvényben van egy választási megállapodás. Azt azonban hozzátette, hogy a választások után szó lehet koalíciós együttműködésről, hiszen akkor újra leülnek tárgyalni. Egyelőre azonban a városi elnök meg van győződve arról, hogy az MSZP egyedül is képes lesz megnyerni a választásokat.

Juhász István szerint Bretter Zoltán miatt meghiúsult az őszi választásokat megelőző együttműködés. A szocialista politikus azt mondta, hiába értenek egyet a feladatokat és a város jövőjét illetően a liberálisokkal, számukra elfogadhatatlan, hogy - állítása szerint - Bretter a saját, választások utáni pozícióját akarta bebiztosítani, erre kért garanciákat.

A Toller kiesését követően a polgármesterségért szintén harcba szálló Bretter Zoltán erre reagálva az [origo]-nak annyit mondott, valóban nemcsak a jövőbeni feladatokról, hanem ezekhez kapcsolódva az egyes tisztségeknek az elosztásáról is egyeztetett a két párt, de ez szerinte teljesen természetes az őszi választásokhoz közeledve. Egy dologban kétségtelenül egyetértett a szocialisták helyi vezetőjével, mint mondta: "Nincs koalíciós válság Pécsen, mert nincs koalíció."

Fotó: MTI
Bretter is szeretne Toller utódja lenni

Kérdésünkre egyértelműen kimondta, amit az utóbbi hetek történései alapján nem nehéz észrevenni: a baranyai megyeszékhelyen Toller László polgármester balesete miatt felborultak a politikai erőviszonyok. "Ezt a lavinát valóban ez indította el, de a jelenlegi helyzet természetes, mert ami itt történik, az a demokrácia" - mondta Bretter, aki szintén úgy vélte: azelőtt lefutottnak számított Toller újraválasztása, és így az MSZP győzelme.

"Most viszont újraosztják a lapokat, egymással is versenyzünk" - magyarázta. A liberálisok városi elnöke szerint viszont nem ők a felelősek a választási együttműködés felborulásáért, mert Toller balesete új helyzetet teremtett. Mint mondta, ez nem olyan, mint egy biankó csekk, vagyis nem arról van szó, hogy bárkinek a neve kerül elő, azt az SZDSZ-nek támogatnia kell. "Ha például Arnold Schwarzeneggert jelölik, biztos nem támogattuk volna" - jelentette ki Bretter, megjegyezve, hogy Tasnádi jelölése ellen egyébként nincs kifogásuk, de szerinte az új helyzet, új megállapodást indokolt volna az MSZP és az SZDSZ között.

A Fidesz hétfői sajtótájékoztatón jelentette be: örül annak, hogy a liberálisok önálló arculattal lépnek a választók elé az őszi önkormányzati választásokon. A párt polgármester-jelöltje, Páva Zsolt szerint ugyanis az MSZP eddig méltánytalanul elnyomta az SZDSZ-t Pécsett, "ez pedig nem demokrácia".

Gergely Zsófia