Segítők nélkül akár veszélyessé is válhat az a rab, aki pénteken szökött meg a katonai ügyészség épületéből - vélekedik az [origo] által megkérdezett kriminológus. A szakemberek abban egyetértenek, hogy a férfi valószínűleg egy rejtekhelyen húzza meg magát, majd külföldre próbál menekülni. A pénteki szökés a környéken lakók egy részében félelmet váltott ki: egy Fő utcai fodrászat ajtaját például gyorsan bezárták, csak az előre bejelentett vendégeket engedték be.

"Meg kell húzódnia, amíg lankad a figyelem" - így gondolkodhat egy szökött rab Magyar György ügyvéd szerint, aki a whiskys rablónak, Ambrus Attilának a védője volt. Az ügyvéd szerint ezt az időszakot nagyon nehéz kivárni, ugyanis a bujkáló rabnak segítőkre van szüksége, akiknek általában fizetnie kell, az ehhez szükséges pénzt viszont nem tudja előteremteni, hiszen ki se teheti a lábát búvóhelyéről. A kivárási időszak emellett ahhoz is kell, hogy előkészítse az útját vidékre vagy külföldre - mondta korábbi tapasztalatai alapján Magyar György. 

A szökött rabnak mindenképpen segítőkre van szüksége Németh Zsolt kriminológus szerint is. "Akkor válik veszélyessé, ha nem lesz segítője. Akkor kénytelen lesz valakit megfenyegetni vagy akár túszul ejteni" - vélekedett. Szerinte szintén az a legvalószínűbb, hogy a szökésben lévő rab rövid bujkálás után megpróbál külföldre menekülni.

Tervezett akció lehetett

Pénteken ugyanabból az épületegyüttesből szökött meg egy rab, ahonnan 1999-ben a whiskys rabló. Ambrus a Gyorskocsi utcai börtönből szökött meg, a pénteki szökés pedig a börtön háta mögött lévő Budapesti Katonai Ügyészségről történt. A benzinkútrablás miatt elítélt Tamás Imre Zoltán feltehetőleg megtervezhette az akciót, sőt az sem kizárt, hogy kimondottan azért tett panaszt egyik börtönőre ellen, mert tudta, hogy a börtönőr elleni eljárást a katonai ügyészség folytatja le és őt is az ügyészségre szállítják majd tanúskodni. A Budapesti Katonai Ügyészség épülete pedig nem szigorúan őrzött objektum, az épületet civilek védik.

A férfi az ügyészség mosdójába kéredzkedett ki, majd bilincsétől megszabadulva leütötte őrzőjét, elvette a fegyverét, majd a kapunál lévő biztonsági őrök szeme láttára kimenekült az utcára. Ezt követően a rendőrség lezárta a Budapestről kivezető utakat, a város csomópontjain ellenőrizték az autósokat és a tömegközlekedési járművek utasait, de nem akadtak a rab nyomára. A nyomozók veszélyesnek tartják a férfit, attól tartanak, nem habozna használni a fegyverét, ha sarokba szorítanák.

Megemelték a vérdíjat

"Először úgy tűnt, hogy spontán volt az akció, de két nap alatt feltérképeztük a kapcsolatait, és felmerült annak a gyanúja, hogy tervezett szökés lehetett" - mondta az [origo]-nak Jármy Tibor, a BRFK szóvivője. A nyomozók péntek óta folyamatosan szemmel tartják a férfi hozzátartozóit, barátait. A rendőrség először félmilliós nyomravezetői díjat ajánlott fel, majd hétfőn az összeget egymillióra emelték. A pénzt annak fizetik ki, aki a rabbal kapcsolatban olyan adatokkal rendelkezik, melyek segítségével a rendőrök elkaphatják a férfit. A rendőrségre folyamatosan érkeznek a bejelentések a szökött rabbal kapcsolatban - mondta a rendőrségi szóvivő.

A fodrászatban megijedtek

Bár a rendőrségi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a szökés helyszínének környékét is átfésülték munkatársai, az [origo] nem találkozott egyetlen környékbeli lakossal sem, akit a rendőrök megkérdeztek volna.

"Vártam őket sütivel, de nem jöttek" - mondta viccelődve Nagy Zoltán, az egyik közeli biobolt munkatársa. A környéken lakók legtöbbje csak a szirénázó rendőrautókra figyelt fel, illetve sokan ismerőseiktől hallották, hogy a városban közlekedési káosz van a fegyveres rab keresése miatt. "Totál kommandóakció volt. De nem féltünk, biztonságos környék ez, minden épület sarkán kamera van" - mondta a Gyorskocsi utcai börtön háta mögött lévő iroda egyik munkatársa. 

Akadt viszont olyan is, akin mégis úrrá lett a félelem. "Becsuktuk kulccsal a fodrászat ajtaját, csak a vendégeket engedtük be. Féltünk, nehogy ide jöjjön be" - mondta az egyik Fő utcai fodrászat munkatársa. Egy másik nő alig mert kimenni az utcára: "Tartottam tőle, hogy veszélyes itt sétálni, de muszáj volt lehozni a kutyát" - mondta egy környékbeli nő az [origo]-nak.

Tiefenthaler Eszter