Képtelenségnek tartja a kistérségi megbízottakat korábban felügyelő Nagy Sándor volt MeH-es államtitkár, hogy uniós pályázatok lefölözéséből származó pénzeket csepegtettek volna vissza bármilyen minisztériumba. A módszer a Hír Tv szerdán este nyilvánosságra hozott felvételein beszél egy férfi, aki a televízió szerint maga is kistérségi megbízottként dolgozott. A Bács-Kiskun megyei Főügyészség egy hete nyomoz befolyással való üzérkedés miatt.

"Befolyással üzérkedés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás a múlt héten" - közölte az [origo]-val Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun megyei Főügyészség szóvivője annak a felvételnek a kapcsán, amit a Hír Tv közölt szerdán. A Hír Tv honlapján közzétett felvétel és írás szerint a rejtett kamerával készített képsorokon Weiszenberger László korábbi kistérségi megbízott látható, aki arról beszél, hogyan lehet uniós pályázati pénzeket lefölözni és megemlíti azt is, hogy a visszaosztott pénzből egy minisztérium is részesült.

A felvételen elmondja, hogy kapcsolatai révén rendszeresen intézkedett pályázatok ügyében százalékért. A sikeres pályázók által visszaosztott milliókat a minisztériumba kellett vinnie, ő abból kapta meg a részét. A televízió szerint a felvétel 2005-ben készült.

Az ügyészség a kazettát a Zuschlag-ügy miatt elrendelt házkutatás során találta meg. Kérdésünkre, hogy valamilyen módon kapcsolódik-e a Zuschlag-ügyhöz a kazettán látható beszélgetés, Szabó azt felelte, hogy nem, ez egy másik ügy. A nyomozás a "legkezdetibb állapotban van" Szabó szerint, eddig gyanúsítotti kihallgatás sem volt.

Csendes ember

"Szóbeszéd tárgya volt korábban a felvétel" - mondta az [origo] Kiskunhalason tartózkodó tudósítójának Lukács László, a város fideszes alpolgármestere. Sőt, a helyi újság, a Halasi Tükör idén nyaron cikkezett is a kazettáról, amelyet bár nem láttak, de annak tartalmát ismertették a lap munkatársaival - mondta Kohout Zoltán főszerkesztő. Az újság akkor azt írta, hogy létezik egy felvétel, ami - bár ugyanahhoz a körhöz köthető - nem az alapítványi pénzek eltűnéseként elhíresült esettel kapcsolatos. Azt viszont megírta a Halasi Tükör, hogy gazdasági visszaéléseket, állami pénzek visszaosztását bizonyíthatja a kazetta, amit a szóbeszéd szerint valaki fel is kínált eladásra.

"Személyes ügy"

Weiszenbergert többször hívtuk, de nem vette fel a mobilját. Frakciótársai sem találják Weiszenbergert - tudta meg az [origo] munkatársa Váradi Krisztián kiskunhalasi önkormányzati képviselőtől, aki elmondta, hogy pár nappal ezelőtt értesültek róla, párttársuk szerepel egy rejtett kamerás felvételen. Akkor megkérdezték Weiszenbergert - mondta Váradi -, mire ő megnyugtatta őket, mondván, hogy ez a történet nem kapcsolódik a Zuschlag-ügyhöz, ez "személyes ügy".

"Derült égből villámcsapásként ért minket, hogy valójában miről van szó" - mondta Váradi, aki szerint nem arra számítottak, amit csütörtökön a médiában láttak.. Kiskunhalason az a hír terjed, hogy a szocialista Várnai László polgármester kilépett az önkormányzati MSZP-frakcióból, mert "nem kíván közösséget vállalni sem Zuschlag Jánossal, sem Weiszenberger Lászlóval". A polgármestert nem tudtuk elérni.

Gyurcsány megszüntette volna

Tavaly ősszel a Gyurcsány-kormány - elsősorban pénzügyi megfontolásokból - meg akarta szüntetni a politikai szerepet is betöltő kistérségi megbízottak hálózatát, de a miniszterelnök tervét végül megfúrta az MSZP-frakció. Az [origo]-nak akkor több szocialista képviselő is megerősítette - neve elhallgatását kérve -, hogy a párt szükségesnek tartja a 168 fős (plusz 7 fő regionális koordinátor) hálózat működését. Leginkább azért, hogy legyen minden kistérségben egy ember, aki a kormány politikáját képviseli, segíti a kapcsolattartást az önkormányzatokkal, de elismerték, a megbízottak politikai szerepet is betöltenek.

A kistérségi megbízottak hálózatát az Orbán-kormány hozta létre, az akkori ellenzéki vádak szerint leginkább saját, megbízható embereiből. Az akkori bírálatok ellenére a 2002-es kormányváltást követően a Fideszhez köthető emberek hálózatát az új koalíció nem szüntette meg, hanem legtöbbjüket leváltotta, és saját embereit ültette a helyükre.

"Képtelenség"

Az [origo] megkereste Nagy Sándort, a Miniszterelnöki Hivatal volt államtitkárát, aki korábban a kistérségi megbízottak hálózatát irányította (jelenleg pedig a Regionális Fejlesztési Holding igazgatótanácsának elnöke). Nagy azt mondta, senki nem gondolhatja komolyan azt, amit Weiszenberger a felvételen állít, hogy a pénzt a megbízottak visszahordták a minisztériumba (ami nem is miniszérium volt - tette hozzá Nagy - hanem a MeH államtitkársága). A volt államtitkár szerint "képtelen az egészs sztori", és majd az igazságszolgáltatás eldönti, mi igaz a történetből.

A minisztériumba állítólag visszaosztott pénzről megkérdeztük a - kistérségi megbízottak hálózatát korábban felügyelő - Miniszterelnöki Hivatalt, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot is, de mindkét helyről azt a választ kaptuk, hogy korábbi nyilatkozataikhoz képest nem tudnak többet mondani.

Jelentkezett a videó készítője

F. Károly a kunfehértói Rózsa Motel egyik volt tulajdonosa, a Klubrádióban azt állította, hogy ő készítette a rejtett kamerás felvételt, amely azonban az ő tudta nélkül került nyilvánosságra. Elmondása szerint, nyílt titok volt a környéken, hogy kihez kell fordulni támogatási-ügyben, és az is, hogy ez pénzebe kerül. Mint elmondta: a "kisebb ügyeket" Weiszenberger intézte, a nagyobb, 100 millió forint feletti támogatásokat Zuchlag János. Magával példálózva mondta el, hogy egy 17,3 milliós pályázat elnyeréséhez öt milliós kenőpénz volt a kulcs. A kérdésre, hogy vannak-e bizonyítékai az elmondottakra igenlő választ adott a műsorvezetőnek.