Pörgött az élet a gigászi WC-ben

2007.09.30. 13:58

Árvizek idején a mai napig felemlegetik a nagymarosiak, hogy hiába vágtak bele, mégsem épült fel a Szlovákiával közösen tervezett vízlépcső. Az [origo]-nak nyilatkozó helyiek nosztalgikusan emlékeznek azokra az évekre, amikor a gátépítők kedvében járva hat cukrászda üzemelt a városban, a vízlépcső ellen harcoló zöldek pedig a Duna túlpartján fekvő Visegrádról azt hitték, hogy a szlovákiai Bőst látják. A gigantikus WC-tartályhoz hasonló erőmű megépítését megakadályozó Duna Kör egykori tagja szerint a botlások ellenére nekik köszönhető a civil akciók meghonosítása. Szeptemberben volt 30 éve, hogy Magyarország és Csehszlovákia aláírta a vízlépcsőről szóló szerződést: a közös erőműből nem lett semmi, az erről szóló vitát a két ország a mai napig nem tudta lezárni. 

Csak a Nagymaros határában elterülő, kísértetváros benyomását keltő, gazzal benőtt apartmanok tucatjai emlékeztetnek arra, hogy a Pest megyei településen valamikor komoly beruházás folyt. A düledező házak adtak volna otthont azoknak az osztrák munkásoknak, akik a tervek szerint a bős-nagymarosi vízlépcső magyar szakaszán a duzzasztógátat működtették volna. Mivel a vízlépcső végül nem épült meg, a külföldiek se költöztek be. "Ennyi maradt meg a nagy tervből mementónak" - mondta az [origo]-nak a kísértettelep felé mutatva egy nagymarosi asszony.

Gigászi WC

A Szlovákia és Magyarország között napjainkig feloldatlan konfliktust okozó vízlépcsőről szóló szerződést 30 éve, 1977 szeptemberében írta alá a két ország. A terv lényege az volt, hogy két duzzasztógát épül: egy a csehszlovákiai Bősön, egy pedig 100 kilométerrel lejjebb, a Duna magyarországi szakaszán, Nagymaroson. Gátakra azért volt szükség, mert a Duna a két ország területén sík területen hömpölyög végig, így alkalmatlan áramtermelésre. A turbinákat csak úgy tudja meghajtani a folyó, ha felduzzasztják.

A vízlépcső úgy nézett volna ki, mint egy gigantikus WC-tartály: Bősnél elzárják a Dunát, majd a reggeli és a délutáni órákban - amikor a legnagyobb az igény az áram iránt - leengedik a vizet. Ha azonban csak egy gát épül meg, az esti órákban - a szlovák duzzasztás idején - teljesen eltűnt volna a víz a Dunából Esztergom, Győr környékén. A nagymarosi gát feladata az lett volna, hogy magyar szakaszon kiegyenlítse a vízhozamot. (Az eredeti tervek szerint több helyszínen folytak volna építkezések. Nézze meg a tervet térképen.) 

Hat cukrászda

Az 1950-es évektől folyamatosan emlegettek olyan szavakat, hogy gát, vízlépcső meg erőmű, így senkit nem lepett meg, hogy 1984-ben meg is kezdték az építkezést - elevenítette fel a múltat Zoltai Mihály, aki 1990-2002 között előbb az SZDSZ, majd a KDNP, végül a Fidesz színeiben volt Nagymaros első embere. A polgármesterség előtt mentőtisztként tevékenykedő Zoltai szerint a marosiak egyáltalán nem bánták a vízlépcsőt. Egyrészt várták, hogy a gát összekösse a települést a Duna túloldalán fekvő Visegráddal, ráadásul az élelmes helybeliek kihasználták az építkezésben rejlő lehetőségeket.

"Mielőtt megjöttek az osztrák munkások, csak egy cukrászda volt, utána viszont már hat" - hozott fel egy példát Zoltai, aki szerint többen úgy tettek szert némi haszonra, hogy beépítették a tetőteret, és kiadták a külföldi munkásoknak. "Pörgött az élet rendesen, nekünk még cipőboltunk is volt" - nosztalgiázott egy kerékpárját toló idős nő, aki szerint akkor fordult rosszra minden, amikor megjelentek a környezetvédők. "Elvettek tőlünk egy lehetőséget, ráadásul azt se tudták, hol vannak" - közölte az asszony, aki szerint néhány zöld a visegrádi vár sziluettje felé mutogatva azt hitte, hogy az a bősi erőmű.

Hitetlen tiltakozók

A helyiek rosszallását érezték az 1984-ben megalakult, a vízlépcső ellen küzdő, hivatalosan be nem jegyzett Duna Kör tagjai is. "Elég dermedten néztek, amikor végigvonultunk a nagymarosi utcákon, látszott rajtuk, hogy nem örülnek nekünk" - mondta az [origo]-nak Vásárhelyi Judit, a hazai civil akciókat meghonosító Duna Kör egykori aktivistája. A zöldek fő aggodalma az volt, hogy a vízlépcső tönkreteszi a természetvédelmi szempontból egyedülálló Szigetközt, valamint hogy a duzzasztott víz - a szennyvíz kimosásával - veszélyezteti a magyar ivóvízbázisokat. A tiltakozásokban részt vett Sólyom László jelenlegi köztársasági elnök is, aki Vásárhelyi szerint leginkább azt magyarázta, hogy ha feloszlatnák őket, hasonló célokkal hogyan tudna újraalakulni a szervezet.

Az egykori Duna körös szerint a fordulópont az volt, amikor már nem csak egy szűk értelmiségi elit küzdött az építkezés ellen. 1988-ra a tiltakozás egyre nagyobb méreteket öltött: szeptember 12-én már több tízezren tüntettek a beruházás ellen az Országház előtt. "Ökológiainak indult, de átfordult rendszerellenes mozgalomba" - magyarázta Vásárhelyi Judit, aki szerint a civilek maguk se hitték, hogy sikerül megtorpedózniuk a vízlépcső megépítését. "Voltak biztató jelek, az MSZMP-ből néhány azt mondták, hogy nem lesz belőle semmi, mert úgy sincs rá pénz, de nem hittünk benne" - tette hozzá az egykori aktivista, aki szerint Németh Miklós kormányfő 1989 májusában azért döntött az építkezések felfüggesztése mellett, mert hasonló állásponton volt az MTA is.

Az Antall-kormány 1992-ben felmondta a szlovákokkal kötött szerződést, Nagymaroson három év múlva pedig el is bontották a félig felhúzott gátat. A helyiek a mai napig bánják, hogy nem fejeződött be az építkezés. "Munkát adott volna, nem lennének ekkora árvizek, jobban élnénk" - sorolták éveiket az általunk megkérdezett nagymarosiak. A felépült, majd elbontott gát kálváriája már nem napi téma a városban, a tavaszi árvizek idején azonban többnyire felemlegetik - vont mérleget egy helyi boltban dolgozó asszony. 

Végeláthatatlan vita

A tíz éve kihirdetett hágai döntés óta pedig továbbra sincs előrelépés. A nemzetközi bíróság mindkét felet elmarasztalta. Az ítélet szerint Magyarország jogtalanul bontotta fel a vízlépcsőszerződést, Szlovákia jogtalanul helyezte üzembe a bősi erőművet. Az ítélet új megállapodás megkötésére szólította fel a két országot. A tárgyalások azonban eddig nem vezettek eredményre: Szlovákia továbbra is nehezményezi, hogy Magyarország nem építi meg a másik duzzasztót, ennek hiányában ugyanis nem tud az eredeti tervek szerint működni az erőmű. Magyarország pedig azt kifogásolja, hogy a szlovákok által egyoldalúan megvalósított beruházás miatt - ez a Duna elterelésével járt Szlovákiában - a vízhozamnak csak 20 százaléka jön át a határon, ami a Szigetközben okoz környezeti károkat.

Nem lehet tudni, hogy a két ország közötti konfliktust mikorra sikerül rendezni - mondta az [origo]-nak Kovács György, a probléma rendezésével foglalkozó tárcaközi bizottság titkára. A szlovákok ugyanis az elmúlt években nem fogadták el azt a magyar rendezési javaslatot, amely a hágai ítélet sarokpontjairól szólt, többek között arról, hogy a magyar vízlépcső megépülése nélkül működtessék a rendszert. A szlovákok ehelyett olyan szakértői tárgyalásokat szorgalmaztak, amelyek nem hoztak áttörést. Kovács szerint megoldást jelenthet az, hogy az uniós tagállamoknak 2008 végéig kell a folyók megóvásával kapcsolatos terveiket elkészíteniük. A Duna kapcsán Magyarországnak a terv elkészítéséhez Szlovákiával kell együttműködnie. Ha sikerül közösen összeállítani ezt, az már biztató lehet - fejtette ki Kovács, amiből nyilvánvaló, hogy a vita végleges rendezéséig évek vannak hátra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK