Vágólapra másolva!
Szombaton megsértette a KRESZ-t Kondorosi Ferenc rendészeti államtitkár az autójával - írta a Magyar Nemzet hétfői számában. A politikus, akinek a gépkocsija tilosban parkolt, korábban maga beszélt arról: a jármű üzemben tartójának objektív felelőssége van akkor is, ha nem ő vezetett.
Vágólapra másolva!

Kondori Ferenc rendészeti államtitkár szolgálati autója szombaton Budapesten, a VI. kerületi Bajza utca 62. szám előtt órákon át parkolt tilosban. A Magyar Nemzetnek a helyszínen intézkedő rendőrök azt mondták: az autós szabálysértést követett el, és pénzbírságra számíthat. A lap munkatársa szerint fél hat után néhány perccel ült be egy sofőr az autóba, közel száz méterrel arrébb ismét megállt, ott beszállt Kondorosi, majd elhajtottak.

A politikus az Új rend kormánybiztosaként korábban a gyorshajtókkal és az ittasan vezetőkkel szemben zéró toleranciát hirdetett, és a közlekedési szabályok betartása mellett állt ki. Kondorosi 2007 októberében azt közölte, hogy január elsejétől a gépkocsi üzemben tartójának objektív felelőssége lesz akkor is a szabálysértések elkövetésénél, ha más vezette az autót.