Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől

2008.06.13. 16:56

József Attila sírhelye mellett helyezték örök nyugalomra pénteken a 98 éves korában elhunyt Fejtő Ferencet, írót, újságírót, történészt. A temetésen díszőrség kísérte a koporsót, az elhunytat mintegy kétszázan búcsúztatták.

Örök nyugalomra helyezték Fejtő Ferencet pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az író, újságíró, történész a magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének és a Francia Becsületrend tiszti címének birtokosa volt. A Pulitzer-emlékdíjas publicista és két egyetem díszdoktora szívroham következtében halt meg június 2-án Párizsban, 98 éves korában.

A szertartáson beszédet mondott Gyurcsány Ferenc miniszerelnök, Méray Tibor író, Gurmai Zita európai parlamenti képviselő a család barátai nevében búcsúzott. A ravatalozóból díszőrség kísérte a koporsót a sírhelyig, a jármű előtt vitték Fejtő Ferenc kitüntetéseit. Az írót József Attila és családja sírhelye mellett temették el.
   
A sírnál Jordán Tamás József Attila-versekkel búcsúzott Fejtő Ferenctől, majd egy evangélikus püspök búcsúztatta az írót, mielőtt a sírba engedték a koporsót. A temetésen mintegy kétszázan vettek részt; a búcsúztatás közben többször eleredt az eső.
   
Fejtő Ferenc családja és barátai mellett jelen volt többek között Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Göncz Kinga külügyminiszter, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, valamint Lendvai Ildikó, az MSZP, Navracsics Tibor, a Fidesz, és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője.

KAPCSOLÓDÓ CIKK