Kényszerleszállást hajtott végre egy gép Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Füstöt jeleztek a pilüótafülkében a műszerek, ezért kellett kényszerleszállást végrehajtania az Emirates légitársaság egyik gépének Ferihegyen. A füstjelzés leszállás közben megszűnt, a gépet vizsgálják. A 380 utasért mentesítő járat érkezik.
Vágólapra másolva!

380 utassal a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást az Emirates egyesült arab emírségekbeli légitársaság Boeing 777-200-as utasszállító gépe éjjel a Ferihegyi repülőtéren - pontosította a korábbi információkat a Budapest Airport Zrt. szerda reggel.

A gép Londonból tartott Dubajba, amikor füstöt jeleztek a műszerek a pilótafülkében - közölte Hardy Mihály, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság vállalati és közkapcsolati igazgatója. A repülőgép vészhelyzetet jelentett, és a legközelebbi repülőtéren leszállt. A füstjelzés már leszállás közben megszűnt, a gépet jelenleg vizsgálják.

Hardy Mihály szerint ilyenkor kötelező riasztani a tűzoltókat, ez egy rutineljárás.Az utasokért Dubajból érkezik mentesítő járat.

A Fővárosi Tűzoltóság korábban közölte, hogy tizenegy tűzoltóautóval vonultak ki a gépleszálláshoz, de hét perccel a kiérkezés után közölték velük, hogy már nincs rájuk szükség. Virág Ferenc tűzoltó százados azt mondta, hogy azért kellett kivonulniuk, mert füstöt észleltek a pilótafülkében.