"Nem várható, hogy megáll a határon" - Magyarországra is veszélyes az ukrán járvány

Vágólapra másolva!
Magyarországra is veszélyt jelent az Ukrajnában tomboló járvány - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter vasárnap este. Magyarországon ugyan még nincs járvány, de - mint fogalmazott - a vírus a határon nem áll meg.
Vágólapra másolva!

Magyarországon még nincs járvány, azonban az ukrajnai járvány veszélyhelyzetet jelent - mondta az egészségügyi miniszter vasárnap este az MTV A szólás szabadsága című műsorában. "Ukrajnában egy nagyon rapid lefolyású, nagyon virulens járvány van, ami annyit jelent, hogy egyik napról a másikra megtöbbszöröződött a betegek száma. Ez mindenképpen egy veszélyhelyzetet jelent Magyarországra, hiszen az nem várható, hogy a vírus megáll a határon" - fogalmazott Székely Tamás.

Nyugat-Ukrajnában már körülbelül 190 000 ember betegedett meg, és az ország nemzetközi segítséget kért, mert nincs elég gyógyszere és eszköze, hogy legyőzze a betegséget. Az ukrán helyzetről itt olvashat részletesen.

Székely közölte: a szakemberek eddig azt feltételezték, hogy a járvány nyugatról és délről fog begyűrűzni. Magyarországon az adatok szerint a 43. héten nagyjából 14.600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, kevesebben mint egy héttel korábban. Járványról akkor lehet beszélni, ha egy hét alatt az orvoshoz fordulók száma meghaladja a húszezret.

Kevesen kérték az oltást

Székely Tamás szerint várhatóan a jövő hét közepére kiderül, hogy a 3 év alatti gyermekek számára megfelelő-e az új vírus ellen részükre kifejlesztett magyar oltóanyag. A gyártó már beadta az Országos Gyógyszerészeti Intézethez a forgalomba hozatalhoz szükséges dokumentumokat - tette hozzá.

Magyarországon még kevesen adatták be maguknak az új influenzavírus elleni védőoltást Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerint. Ukrajnában viszont éppen a vakcina és a gyógyszerek hiánya okoz gondot, ezért a magyar igények kielégítését követően a tiszti főorvos szerint Magyarország szívesen segítene Ukrajnának is. Ez azonban a vakcinagyártás korlátozott sebessége miatt még heteket vehet igénybe (Erről bővebben itt olvashat).