Pénzszállítót raboltak ki Budapesten

Vágólapra másolva!
Fél nyolc körül egy fegyveres néhány pénzeszsák átadására kényszerítette egy pénzszállító cég munkatársát egy óbudai bevásárlóközpontnál. A rabló a bűncselekmény után eltűnt, a rendőrség megkezdte keresését.
Vágólapra másolva!

Kiraboltak egy pénzszállítót szerdán reggel a budapesti Eurocenternél - értesült az MTI. A rendőrség helyszínen tartózkodó sajtóügyeletese az [origo]-nak azt mondta, egy fegyveres férfi fél 8 körül felszólította egy pénzszállító cég munkatársát, hogy adja át neki a pénzes zsákokat, a pénzszállító engedelmeskedett. A bűncselekmény az épületben zajlott, melynek során lövés nem dördült el, személyi sérülés nem történt, azt nem tudja a rendőrség, hogy mennyi pénzt vitt el a rabló.

A rendőrség nem adott felvilágosítást arról, hogy a bűncselekmény az Eurocenter bankjainak valamelyikét vagy az épületben üzemelő postát érintette-e.

A rendőrség szerint a rabló ismeretlen helyre távozott, nagy erőkkel megkezdték a keresését. A tv2 és a Hír tv korábban azt közölte, hogy a rendőrség körbevette az épületet, a rendőrség az [origo]-nak azt mondta, hogy nincs hermetikusan lezárva az épület, de rendőrök több helyen igazoltatnak.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa az Eurocenter környékén azt látta, hogy a főbejáratnál hat rendőrautó és három rendőrszállító busz áll, a főkaput lezárták ugyan, de a többi bejáraton keresztül be lehet jutni az épületbe. A mélygarázsból kiérkező autósokat, illetve a Hír tv szerint az épületben tartózkodókat is átvizsgálják.

A bevásárlóközpont üzleteinek többsége tízkor nyit, a rendőrség helyszínen tartózkodó sajtóügyeletese az [origo]-nak azt mondta, hogy a reggeli rablás nem érinti azok forgalmát: az üzletek tíz után sorban elkezdtek kinyitni.

Az üzletközpontban található egyik bolt munkatársa megerősítette, hogy az épületet egy rövid időre lezárták, de mint mondta, nem sokkal fél tíz előtt már zavartalan volt a forgalom, újra be tudtak menni a vásárlók. Az egyik kávézó munkatársa az [origo]-nak arról számolt be, hogy fél tizenegykor egy átlagos naphoz képest kicsit kevesebb vásárlót látott az épületben.