Medián: A választók közel fele akar új választást

Vágólapra másolva!
A választók 45 százaléka szeretné, ha előre hozott választások lennének, a többiek véleménye megoszlik abban, hogy szakértői kormány jöjjön létre vagy pedig MSZP-s politikus legyen a miniszterelnök - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Csak 9 százalék szeretné azt, hogy Gyurcsány maradjon a posztján, a kutatásban megfuttatott lehetséges miniszterelnökjelöltek közül Surányi György volt MNB-elnök szerepelt a legjobban.
Vágólapra másolva!

A vasárnap készült felmérés szerint egy nappal a bejelentés után a választók 95 százaléka hallott arról, hogy Gyurcsány Ferenc hajlandó lemondani a miniszterelnökségről. 49 százalék örömmel fogadta Gyurcsány távozási szándékát, ami sokak szerint megnyitotta a lehetőséget a változások előtt - írja a közvélemény-kutatást ismertető Népszabadság.

A teljes népességben a legtöbben - 45 százalék - azok vannak, akik azt szeretnék, ha a parlament feloszlatná magát és új választásokat írnának ki - derül ki a kutatásból, amely szerint 33 százalék véli úgy, hogy az lenne a jó, ha több párt támogatásával létrejönne egy szakértői kormány. 9 százalék szeretné, ha Gyurcsány hatalmon maradna, 6 százalék egy másik MSZP-s politikust látna szívesen a miniszterelnöki szélben, 7 százalék pedig nem tudja, mi lenne a helyes megoldás.

A felmérés kitért arra, hogy milyen támogatottsága van néhány, a sajtóban már felmerült lehetséges miniszterelnöknek. A legtöbben gazdasági szakember nevét említették, vagy csak azt mondták, hogy szakértő legyen a miniszterelnök, és ne politikus - írja a Népszabadság. Bokros Lajos közgazdász a legismertebb és egyben a legmegosztóbb jelölt: 87 százalék mondta azt, hogy meg tudja ítélni a tevékenységét, de csak 39 százalék tartja alkalmasnak.

A többi értékelt lehetséges jelölt - Surányi György korábbi jegybankelnök, Simor András jelenlegi MNB-elnök, Békesi László korábbi pénzügyminiszter, Gráf József agrárminiszter, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Bajnai Gordon gazdasági miniszter - közül Surányi szerepelt a legjobban, 67 százalék mondta azt, hogy meg tudja ítélni a tevékenységét, és 47 százalék tartja alkalmasnak.