Vallomást tett az MNV őrizetbe vett korábbi vezetője

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették a sukorói kaszinóberuházást megelőző ingatlancserékkel összefüggésben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst, valamint az egyik korábbi munkatársát - közölte az ügyészség. Tátrait kedden ki is hallgatták, aki vallomást tett, de tagadta bűnöségét. A kaszinóberuházás megkezdése előtt a befektetők megbízottja több Pest megyei telket cserélt el az MNV-vel a sukorói telkekre, de az ügyészség szerint nem volt pontos a telkek értékbecslése, ami több százmilliós kárt okozhatott az államnak.
Vágólapra másolva!

Kedden a Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) korábbi igazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV korábbi értékesítési igazgatóját a sukorói földcserével összefüggésben - olvasható az ügyészség kedd délutáni közleményében.

Az ügyészség szerint Tátrai és Császy lakásán házkutatást tartottak, ahol iratokat és számítógépeket foglaltak le, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Tátrait jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Császyt pedig bűnsegédlettel gyanúsítják. Mindketten panaszt tettek az őrizetbe vétel és a házkutatás ellen. Tátrai vallomást tett, míg Császy élt a hallgatás jogával. Bűnösségüket mindketten tagadták.

Tátrai őrizetbe vételéről elsőként a Magyar Nemzet Online számolt be kedd délelőtt, ekkor azonban az ügyészség még nem kívánta kommentálni az információt. Az [origo] délelőtt telefonon próbálta elérni Tátrait. Telefonja kicsöngött, de senki nem vette fel.

King's City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházást tervezett Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez úgy jutottak hozzá, hogy felajánlották cserére a magyar államnak Pest megyében található - összesen 183 hektáros - földjeiket. A csereszerződést 2008 júliusában kötötte meg magyarországi megbízottjuk, Joav Blum az MNV-vel.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben 2009 áprilisában. Az ügyészség gyanúja szerint az állami földeket alul-, a befektetőét pedig felülértékelték a csere során. A sukorói csereszerződésben a sukorói területet 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak, így a csereügyletben 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg - állítja az ügyészség (az értékbecslések körüli zavarokról az [origo] is közölt cikket - ezt itt olvashatja).

A csereszerződést Tátrai írta alá, jogtanácsosként pedig Császy ellenjegyezte azt. Az ügyészség közleménye szerint a szerződés előkészítése során Tátraiék "visszaélésszerűen alkalmazták az állami vagyonról szóló törvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes rendelkezéseit, megszegték az MNV Zrt. több belső utasítását, valamint az ésszerű gazdálkodás követelményeit".

A nyomozás elrendelése után Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter tavaly októberben felkérte az MNV-t, hogy kezdjen tárgyalásokat az eredeti állapot visszállítása érdekében. Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre az MNV peres eljárásban kezdeményezte a csere előtti állapot visszaállításását. Oszkó menesztette az MNV éléről Tátrait, akit még a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere, Veres János nevezett ki a vagyonkezelő élére.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Y0Lh5zQqzA88DJZT

Tátrai a menesztése után nyilatkozik

A Fidesz többször is kemény bírálta az MSZP által vezetett kormányokat a Sukoróra tervezett beruházás miatt. Kormányra kerülve miniszterelnöki megbízottként Budai Gyulát "az állami földek jogellenes elherdálásának" vizsgálatával bízta meg Orbán Viktor kormányfő. Budai többek között a sukorói ügyet is vizsgálja.

Augusztus elején a Népszava arról számolt be, hogy Orbán Viktor még csak Fidesz-elnökként, de már a kormányzásra készülve, egyeztetett szűk körben a sukorói kaszinóberuházás egyik megálmodójával, Ronald Lauder üzletemberrel. Az információt később Havasi Bertalan, a kormányfő stábjának vezetője megerősítette, a tárgyalásról azonban részletek nem derültek ki.