Nem kaptak fejmosást a Fidesz vesztesei

2010.04.26. 17:03

A Fidesz vezető politikusai nem tartják hibásnak a vasárnap vereséget szenvedő jelöltjeiket, a kudarcot inkább a helyi viszonyokkal magyarázzák. A párt egyik legbefolyásosabb politikusának tartott Kövér László az [origo]-nak azt mondta: sajnálja a három vereségest szenvedő fideszest. A Fidesz a 176 egyéni körzetből 3-at bukott el. Két, a körzetét elbukó jelölt azt mondta: eddig nem kaptak fejmosást a pártvezetéstől.

A Jobbik visszalépett Molnár Oszkár javára, ráadásul a második fordulóban az MSZP-szimpatizánsok egy része is Molnárra szavazott - Daher Pierre, a Fidesz edelényi jelöltje ezzel magyarázta az [origo]-nak, miért szenvedett vereséget vasárnap. A második fordulóban 920 szavazattal kapott kevesebbet az MSZP-s Gúr Nándor, mint a két héttel ezelőtti fordulóban, ezek az emberek - Daher szerint - vasárnap a függetlenként induló Molnárra, Edelény polgármesterére szavaztak.

A fideszes jelölt azt mondta, a vereséghez hozzájárult az is, hogy szerinte Molnár meglehetősen negatív kampányt folytatott. Molnár - aki a korábban a Fidesz jelöltjeként került be az Országgyűlésbe, de a cigányokra vonatkozó, botrányos kijelentései miatt kizártak a pártból - a voksok 42,12 százalékát szerezte meg. A Fidesz jelöltje, a helyi kórház libanoni származási igazgatója, Daher Pierre pedig 40,46 százalékot kapott. Daher hozzátette: a Fidesz a verség ellenére is támogatja, erről a pártvezetés vasárnap este tájékoztatta őt.

Edelényen kívül a Fidesz még a két XIII. kerületi választókerületben szenvedett vereséget. A XIII. kerületben hagyományosan erős az MSZP támogatottsága, itt korábban egyetlen alkalommal sem tudott győzni a Fidesz. Tóth József, a kerület szocialista polgármestere vasárnap 13 százalékot vert rá fideszes ellenfelére, Spaller Endrére. Ez különösen jó eredménynek számít, hiszen a legtöbb körzetben az MSZP-s jelöltek megszorongatni se tudták a Fidesz jelöltjeit. 

Spaller az [origo]-nak hétfőn azt mondta: a vereség ellenére is jó eredményt értek el, a Fidesz ugyanis Angyalföldön korábban soha nem kapott ennyi szavazatot. A politikus azt mondta: nem tudja megmondani, hogy hibázott-e a kampány során, szerinte ehhez mélyebb elemzésekre lenne szükség. Spaller a pártvezetéstől egyelőre még nem kapott visszajelzést arról, hogy elégedettek-e vele, vagy sem. Hozzáette: ennek ellenére nem hiszi, hogy a pártvezetés felelősségre akarná vonni a vereség miatt.

A XIII. kerület másik szocialista jelöltje, Szanyi Tibor jelenleg 124 szavazattal vezet a fideszes Szalay Péterrel szemben. De a külképviseleti szavazatokat még nem számolták bele az eredménybe, így az eredmény akár meg is változhat (erről itt olvashat részletsebben.) Több alkalommal is próbáltuk elérni Szanyi fideszes ellenfelét, Szalay Pétert, a politikus azonban nem vette fel a telefonját.

Vasárnap este a Vörösmarty téri eredményváró központban a Fidesz több vezető politikusa is azt mondta az [origo]-nak, hogy nem tartják hibásnak vereséget szenvedő jelöltjeiket. Kövér László, a párt országos választmányának elnöke az [origo]-nak arról beszélt, hogy nem a jelöltek hibája volt a vereség, hanem a helyi viszonyok adták ki ezeket. Kövér szerint Angyalföld mindig is nehéz környék volt, Edelényben pedig a Jobbik és Molnár Oszkár összefogott a fideszes jelölt ellen. Azt mondta: nem búslakodik az eredmény miatt, de sajnálja a vereséget szenvedő fideszeseket, mert az ő örömük így nem lehetett felhőtlen.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke vasárnap az [origo]-nak azt mondta: Szanyi annak ellenére is több voksot kapott, hogy egy felvételen az ő választókerületébe való átjelentkezésre buzdította a szavazókat. Pokorni szerint ez azt bizonyítja, hogy az angyalföldi MSZP-szimpatizánsok egy emberi erényről, a hűségről tettek tanúbizonyságot. "Ez nem a személyek csatája volt" - mondta. Szerinte Szanyi és Tóth József azért nyert a budapesti XIII. kerületben, mert az MSZP-nek ott nagy a beágyazottsága. Edelényről pedig azt mondta: a függetlenként induló Molnár Oszkár meg akarta akadályozni a Fidesz győzelmét, és komoly konfliktus alakult ki közte és a fideszes Daher Pierre között, a személyes konfliktus pedig sosem vezet eredményre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK