Több mint száz házat bonthatnak le Devecseren

A devecseri polgármester szerint több mint száz házat le kell rombolni Devecseren. Az új lakópark helyét már kijelölték, de azt egyelőre nem tudja Toldi Tamás, hogy az állam vagy az önkormányzat veszi meg a helyet.

Várhatóan több mint száz házat ítélnek bontásra Devecseren, a kárfelmérés jelenleg is tart, a katasztrófa következtében legalább 220 család lakhatását kell majd megoldani - mondta Toldi Tamás, Devecser polgármestere hétfőn.

A kárfelmérést lassítja, hogy sok család barátoknál, rokonoknál kapott szállást, őket a körzeti megbízottakon keresztül próbálják elérni - mondta Toldi Tamás. A város határába tervezett lakópark helyét már korábban kijelölték, a terület három tulajdonosával tart az egyeztetés, hogy milyen feltételekkel vásárolhatnák meg tőlük a telket. A polgármester szerint még az sem tisztázott, hogy az állam vagy az önkormányzat veszi meg a területet.

Bakos György megyei katasztrófavédelmi szóvivő szerint a kárfelmérő bizottság munkatársai folyamatosan járják a város vörösiszap által elöntött utcáinak házait, és összeírják az ingatlanokban keletkezett károkat. Várhatóan kedden adnak pontosabb tájékoztatást arról, hogy hány házat kell lebontani Devecserben. Hozzátette: a kárfelméréssel párhuzamosan a legnagyobb feladatuk most a kertek mentesítése.

KAPCSOLÓDÓ CIKK