Három szerdai járatát törölte a Malév a hamufelhő miatt

Izland, Grimsvötn tűzhányó, vulkánkitörés, légtérzár, repülőtér
Vágólapra másolva!
Nem indul el a Malév reggeli koppenhágai, göteborgi és hamburgi járata, mert az izlandi vulkán hamufelhője elérte Dél-Svédországot, Dániát és Észak-Németországot. Szerda reggel bezártak a legnagyobb északnémet repülőterek is, számítások szerint este nyolc óra körül éri el a hamufelhő Csehország légterét.
Vágólapra másolva!

A Malév három szerda reggeli járatát törölte, miután a napokban kitört Grímsvötn tűzhányó hamufelhője miatt több ország reptere sem fogad járatokat - közölte Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek szerdán.

Nem indult el a Malév 7:20-as koppenhágai, ugyancsak 7:20-as göteborgi, valamint 7:25-ös hamburgi járata, miután a hamufelhő elérte Dél-Svédországot, Dániát és Észak-Németországot - tette hozzá.

A német légiforgalmi hatóság szerdán reggel közölte, hogy bezárt Bréma légikikötője és a hamburgi repülőtér is. A két említett északnémet légikikötő nem fogad és nem indít repülőgépeket. Hasonló korlátozások lépnek életbe délelőtt 11 órától a magyarországi utasforgalmat is érintő berlini reptereken, azaz a Tegel és a Schönefeld repülőtéren.

Forrás: AFP
További képekért kattintson!

A frankfurti, valamint a müncheni repülőtér lezárását egyelőre nem tervezik, de ez később változhat. Peter Ramsauer közlekedési miniszter elmondása szerint egy rendkívüli stáb állandóan figyeli a hamufelhő kiterjedését.

Számítások szerint este nyolc óra körül a hamufelhő eléri Csehország légterét, ezért a prágai repülőtéren is várhatók járattörlések, késések. Mivel a hamufelhő 6000 méteres magasságban van, a nagy repülőgépek Csehország feletti átrepülését nem szükséges korlátozni - közölte Petr Dvorák, a cseh hidrometeorológiai intézet munkatársa.

Ismét működésbe lépett egy vulkán Izlandon

Múlt hét végén lépett működésbe a Grímsvötn vulkán, melyből több kilométeres füstoszlop emelkedett ki, ami elérte a 20 km-es magasságot. A szakértők nem számítanak olyan mértékű légi káoszra, mint amilyen tavaly, az Eyjafjallajökull vulkán esetében alakult ki, mert a mostani vulkáni hamu durvább szemcséjű, így gyorsan visszahull az alacsonyabb légrétegekbe. A tűzhányóról légi felvételek is készültek. A vulkáni hamu terjedésének következtében Nagy-Britannia északi részén és Észak-Írországban több száz légi járatot kellett törölni kedden.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Égi Kapu terminál a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Malév egyelőre három járatát törölte. További képekért kattintson a fotóra!

A szombaton Londonban, a Manchester United ellen Bajnokok Ligája-döntőt játszó FC Barcelona csapata a tervezett csütörtöki időponthoz képest már kedd este elutazott a brit fővárosba.

Tavaly áprilisban a légtérzár rendkívüli fennakadásokat és súlyos bevételkiesést okozott a brit légitársaságoknak, illetve a repülőtér-üzemeltetőknek, melyek élesen bírálták a hatóságokat a légtér teljes lezárása miatt. A brit kormány és a polgári légiforgalmi hatóság illetékesei szerint most nem kell olyan súlyos légi közlekedési fennakadásra számítani, mint tavaly.