A Köztársasági Őrezred biztosít autót és sofőrt a minisztereknek

2011.11.08. 22:34

Decembertől a minisztereknek is jár a szolgálati autó és a sofőr, költségüket a Köztársasági Őrezred fedezi majd a kedden megjelent kormányhatározat szerint. A korábbi rendelet szerint csak a honvédelmi, a külügyi és a rendészeti miniszter sofőrjét és szolgálati autóját fizette az őrezred.

Módosította a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló rendeletet a kormány. A Köztársasági Őrezred felső középkategóriájú gépjárművet és hivatásos biztonsági gépjárművezetőt biztosít a minisztereknek. Az emiatt felmerülő költségek a Köztársasági Őrezredet terhelik - olvasható a keddi Magyar Közlönyben.

A miniszterek szolgálati autóját és sofőrjét eddig a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság biztosította, a korábbi kormányrendelet szerint csak a honvédelmi, a külügyi és a rendészeti miniszter autója és gépjárművezetője tartozott az őrezredhez.

A mostani, módosított határozat szerint a miniszterek szolgálati autóira kötött, december 1-jén hatályba lépő szerződések, a vagyoni és vagyonkezelői jogok és kötelezettségek a Köztársasági Őrezredhez kerülnek. A sofőrök közalkalmazottak maradnak, de a Köztársasági Őrezred foglalkoztatja majd őket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK