Meghalt az Érden elütött három hónapos kislány

baleset, 2012. június 18-án késő este egy autós elsodort egy babakocsit, amelyben két három hónapos kislány feküdt. A balesetben az egyik kislány életét vesztette, a másik életveszélyes sérüléseket szenvedett
Vágólapra másolva!
Életét vesztette egy kislány, akit babakocsiban sodort el egy autó Érden. Ikertestvérét életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

Kórházba szállítása után életét vesztette az a három hónapos kisgyermek, akit ikertestvérével együtt ütött el egy autós hétfő este Érden - közölte a budapesti Heim Pál Gyermekkórház főorvosa.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A személyautó eddig tisztázatlan körülmények között sodorta el a Szövő utcában az út szélén a szülők által tolt babakocsit, amelyben a két kislány volt. Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese hétfő éjjel azt mondta: a rohamkocsival érkező mentők a riasztás után öt percen belül érkeztek a helyszínre, és mindkét három hónapos kislánynál a klinikai halál beálltát állapították meg. A mentők azonnal megkezdték az újraélesztést, így az egyik kislány vérkeringését sikerült újraindítani, őt súlyos, életveszélyes koponyasérülésekkel a budapesti János-kórházba szállították.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a baleset körülményeit az Érdi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán