Így szánkóztunk síkvidéken és szikrázó lejtőkön

Az idei tél eddigi legnagyobb havazása jött meg hétfőre virradóra, és várhatóan még több fog esni a következő napokban. Valószínűleg a munka teszi, hogy többen ajánlkozni kezdtek a szerkesztőségben, hogy írnának egy cikket a legjobb szánkópályákról. Mint kiderült, mindenkinek van valamilyen romantikus élménye a szánkózásról. Itt egy kis kedvcsináló!

Van egy jó tippje valamilyen érdekes szánkóhelyre? Írja meg nekünk a [email protected] címre!

Pár csúszásnál több nem fért bele - Albert Ákos, újságíró

Én még fiatal koromban a galyatetői sípályát szerettem. Nagyon brutál volt, mert alapvetően síelők számára alakították ki, ezért jó meredek, viszont nem nagyon szoktak lenni síelők, csak szánkósok, legalábbis évekkel ezelőtt még így volt. Szánkózni a sebesség miatt jó (süvít a menetszél), és azért, mert ha felborulsz, akkor sem ütöd meg magad a havon. Egyedül a lejtőn való felcaplatás rossz, Galyatetőn például durva volt, mert nagyon hosszú a lejtő, pár csúszásnál több nem is fért bele.

Másfél kilométer tömény élvezet - Ballai Vince, újságíró

A legnagyobb királyoknak éreztük magunkat kölyökkorunkban a nagyanyánknál Budaörsön. Akkor a Domb utca még a falu széle volt, nem volt leaszfaltozva, és az első havazás után igazi szánkóparadicsommá változott. A kapuból kilépve csak fel kellett sétálni valami régi kőfejtőig, és annak a pereméről lezúdulni visszafelé a kanyargós dűlőúton, vagy útközben dobni egy balost, és a bokrok közötti meredeken lezúdulni az eggyel lejjebb fekvő másik utcába. Közel másfél kilométeres tömény élvezet volt. Ülve, hanyatt és hason fekve figuráztunk, és kerülgettük a felfelé caplatókat. Nekünk a legjobb szánkópálya volt evör, a kelenföldi hárombikás dombot lekicsinylően elkerültük, a budai hegyoldalakba nem is vágytunk. Két szánkót nyúztunk hárman testvérek, de a nyekergőst szerettük, ami a huplikon nyiszogott, de hosszú, viharvert bőr kutyapóráz volt rákötve, amit a két vállra fűzve kitűnően lehetett vonszolni felfelé a lejtőn. A hab a tortán persze a forró tea és a zsírba' pirítós volt, ami a lejtő aljában várt a mamánál.

Videó egy mai szánkózásról

Ajánlat síkvidékre és profiknak - Ferenczi András, újságíró

Szánkóélményeim: az egyik a teljesen sík Szent István parkban volt. Apukám húzott maga után, nagyon élveztem. Újlipótvárosi gyerekek már csak így szánkóznak. Budán is voltak nagy szánózások. Jókat csúsztunk az elég meredek XII. kerületi Gím utcában és a mellette levő Kiserdőben. Bár már egy kicsit beépítették azóta, szerintem még mindig lehet ott jó lejtőket találni. A profi szinthez a Börzsönyt ajánlom. A Nagy-Hideg-hegy akkor épp nem működő sípályáján nagyon durvákat lehet szánkózni. Igaz, ott negyed óráig csúszol le, és másfelet mész fel.

Magától csúszik a cucc - Pálinkás Szűcs Róbert, Postr

Mi az Aréna Pláza oldalába szoktunk menni szánkózni. Nem túl hosszú a pálya, de a gyereknek meg nekem éppen elég. A szánkózáshoz való viszonyom ambivalens, mert alföldi gyerek lévén a szánkózás abban merült ki, hogy nagyapám vagy apám húzott a szánkón, nulla domb, nulla hegy, halál szívás az egész. Amikor pesti felnőtt lettem, és először elmentem a Gellért-hegyre az első gyerekemmel szánkózni, akkor úgy megtetszett a dolog, hogy másnap szabadságot vettem ki a munkahelyemen, csak azért hogy szánkózhassak, hogy élvezzem azt, hogy magától csúszik a cucc.

Tüzet csiholni a hóból - Sáling Gergő, felelős szerkesztő

A legendás kelenföldi Bikás-dombon szánkóztam egész gyerekkoromban. Volt magasabban lévő indítóállás, alacsonyabban lévő indítóállás, de végigcsúszhatott a gerincen is, aki többre vágyott, mint a 15 másodperc katarzis. Tényleg szétszánkóztam az agyam, szegény apám elég sokszor húzott fel a csúcsra, csúszkálva, bukdácsolva. Egy dolgot nem mertem kipróbálni gyerekkoromban. A csúcs közelében indult a vályú. Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, mint egy szűk (kb. fél méter széles) medret, ami a talajszint alatt húzódott. Ezen csak a legbátrabbak mertek lecsúszni, mivel itt valamiért nem lekopott a hó, hanem nagyon hamar totál jeges lett. Itt láttam a legvagányabb szánkóst életemben. Nem tucat faszánkókkal jött, mint mi (nem is műmájer műanyag bobokkal, mint a lakótelepi srácok), hanem fémszerkezetes, faülőkés monstrummal. Rávetődött, ide-oda billegett, és ahogy repesztett lefelé, szikrázott alatta a szánkó. Tüzet csiholt a hóból!

Csúszni a kutyaszaron - Tóth Sára, felelős szerkesztő

Gyerekkoromban a Kutyarétre jártunk szánkózni a Kissvábhegyen, ezt sajnos beépítették, pedig isteni kocsonyát és pogácsát is árultak a tetején. Az I. kerületben állítólag mindenki a Macira jár. Ez a Bécsi kapu alatt van, egy jó lejtős játszó. Két óriási nagy hátránya van, nemcsak szánkózni, hanem kutyát sétáltatni is idejár mindenki, ezért ha nem elég nagy a hó, kutyaszaron kell csúszni, a végén pedig szakadék van.

Egy legendás szánkó - Visnovitz Péter, újságíró

A szánkózás számomra egyet jelent apám 50 éves, rozsdavörös vasszánkójával, amelyet valamikor az 1960-as években készítettek, de még ma is olyan masszív, hogy tán felrobbantani sem lehet. Sokan csak arra figyelnek, hogy hol érdemes szánkózni, pedig az sem mindegy, hogy mivel, hiszen bizonyos szánkók a friss hóban, mások a ledöngölt, letaposott, összeszánkózott hóban ideálisak. A mi legendás családi szánkónk kifejezetten városi gyerekeknek készült, akik a lakótelepi dombon száz másikkal kénytelenek megosztani a rögtön agyonszánkózott lejtőket. Ennek megfelelően keresztvasai a 20 centinél magasabb hóban automatikusan felakadnak, de izmos vascső talpai döngölt havon úgy csúsznak, mintha korcsolyázna az ember, faképnél hagyva az összes szomszédgyereket. Bár ma már nem férünk rá hárman a bátyussal meg az öcskössel, még felnőtt fejjel is megjáratjuk néha, legutóbb egy szlovák sípálya oldalában és a dobogókői turistautakon, a szédült sebességnél csizmasarokkal fékezve és kormányozva, ahogy apánk tanította még kiscsoportos korunkban.

Szuperhősként vetődni - Wirth Zsuzsa, újságíró

A Szoborpark mellett, Budafok tetején van egy Tüzép-telep, amellett egy meglepően meredek utcácska, a Budatétényi utca. Amikor én ott szánkóztam, óvodás meg alsós koromban, akkor még nem volt ott aszfalt sem (forgalom most sincs), úgyhogy ha sok volt a hó, csupa meglepetést tartogatott a terep. Jó volt felborulni egy kisebb gödörben, és utána szuperhősös gyorsasággal az út szélére vetődni, hogy el ne üssön a következő szánkóval érkező gyerek. De ennél még sokkal jobb volt annyira begyorsulni a jó csúszósra letaposott havon, hogy lobogott a lila kötött sapkám bojtja. Rossz volt viszont, hogy a végén fel kellett húzni a lejtőn a nehéz szánkómat, és hogy ki kellett várni a soromat, hogy újra csúszhassak. Mert persze a hegyoldal összes gyereke ott akart szánkózni. Utáltam a neonszínű susogós overálomat, a gumicsizmát, amit mindig kinőttem, meg azokat a hülye kesztyűket, amiket mindig elhagytam, úgyhogy anyukám összekötötte őket fonállal, és belehúzta az overallom ujjába. A legjobb az volt, amikor egy felnőtt mögém ült a szánkón, és a sarkával kormányozott helyettem, úgyhogy nekem már csak sikoltoznom kellett.