Jogosulatlan adatkezelés miatt is feljelentette a NAV Horváth Andrást

Vágólapra másolva!
Az adóhatóság szerint nem volt joga összegyűjteni 60 ezer oldalnyi fénymásolatot.
Vágólapra másolva!

A számítógépén talált adatok, valamint a szekrényében fellelt iratanyagok átvizsgálásakor jogosulatlan adatlekérdezéseket tárt fel a NAV – tudatták közleményükben. „Mindezen túl a volt munkatárs saját bevallása szerint adótitkokat tartalmazó adatokat juttatott ki a hivatalból és birtokol jelenleg is” – írja az adóhatóság.

A NAV belső ellenőrzést rendelt el amiatt, hogy kiderítse, hogyan Horváth halmozhatta fel az adótitkokat tartalmazó dokumentumokat. A NAV korábban rágalmazás miatt is feljelentette Horváthot, akit küldetéstudattal rendelkező, de tudathasadásos dolgozónak festette le Horváth Andrást a szervezet elnökhelyettese, Varga Árpád. Varga korábban azt mondta, hogy 60 ezer oldalnyi fénymásolatot találtak. Horváth visszautasította, hogy jogosulatlanul gyűjtött volna össze 60 ezer oldalnyi iratot.