Van, akinek duplán adott a kormány a zsírosbödönből

Van, akinek duplán adott a kormány a zsírosbödönből, összefonódások a felszámolói piacon
Cellophane kenyértasak reklám 1954-ből
Vágólapra másolva!
A kormány azt ígérte, a biztos üzletnek számító felszámolói piacra úgy válogatják majd ki a cégeket, hogy ne legyenek köztük összefonódások. Ehhez képest a pályázat nyertesei között számos olyan van, amelyek kötődnek egymáshoz.
Vágólapra másolva!

György Tamás már sokféle üzletben kipróbálta magát. Van érdekeltsége a közétkeztetésben, benne volt egy kútfúró cégben, és még egy futballutánpótlással foglalkozó vállalkozásban is tulajdonos.

Egyvalamihez még soha nem volt köze: a felszámolási üzlethez. Most azonban egyből két céggel is megjelent ezen a piacon, miután két vállalkozása is nyert azon az állami pályázaton, amely eldöntötte, hogy kik végezhetnek felszámolási eljárásokat Magyarországon. Ez egy évi többmilliárdos piac, amelyben csak azok a cégek rúghatnak labdába, amelyek rajta vannak az úgynevezett felszámolói névjegyzéken.

György annak ellenére tudott két céggel is bekerülni ebbe a listába, hogy a pályázati szempontok között épp az szerepelt, hogy előnyt jelent, ha a pályázó cég tulajdonosai, tagjai, vezetői nem rendelkeznek részesedéssel más felszámoló cégben.

Nemcsak a kiírásban szerepelt az a szándék, hogy kiszűrjék a több cégben is érdekelt pályázókat. A pályázat 2012-es indulásakor az eljárást felügyelő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azt közölte, hogy kiemelten figyelnek majd arra, hogy ne egy szűk tulajdonosi-befektetői kör adja a felszámolókat. Azt mondták, ezért azokat a pályázókat részesítik majd előnyben, amelyek tagjainak, vezetőinek, foglalkoztatottjainak nincs más felszámoló szervezetben tulajdonosi részesedésük.

Családi körben

György Tamás nem az egyetlen, akinek több nyertes cégben is van érdekeltsége. Az Origo a 130 nyertes cég tulajdonosi hátterének áttanulmányozása során 26 olyan vállalkozást talált, amelyek között összefonódások vannak. Ez általában azt jelenti, hogy közös tulajdonosuk, illetve cégvezetőjük van, illetve valamilyen rokoni vagy üzleti kapcsolat van a cég tisztviselői között.

Kapcsolat van például az M&A Partners és a Corabil között. Az M&A tulajdonosa Andrejszki Richárd, aki a cégnyilvántartási adatok szerint korábban résztulajdonos volt a másik vállalkozásban is. Tavaly májusban szállt ki a cégből, azóta az egyedüli tulajdonos Sziklai Péter, akivel Andrejszkinek közös ügyvédi irodája van.

Andrejszkit szerettük volna megkérdezni, hogy miért vágott bele a felszámolóüzletbe, és hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezik ehhez a munkához. Szerdán és csütörtökön is próbáltuk elérni ügyvédi irodáján keresztül, egyelőre sikertelenül.

A nyertesek közötti összefonódások egy részére rámutatott a Hvg.hu cikke is. A lap beszámolt többek között arról, hogy két győztes cég – a Gemini Censor és a Donaul-Capital – között egy mindkét vállalkozásnál megjelenő ügyvédi iroda és a tulajdonosok közötti rokoni viszony is összefonódásra utal.

Az Origo is talált számos olyan céget, amelyeknél családi kötődések jelentik a kapcsolatot. Ezek jellemzően olyan családok, amelyeknek tagjai már korábban is felszámolással foglalkoztak, és többen már a korábbi felszámolói névjegyzékben is jelen voltak kapcsolódó cégekkel.

Eszenyi Attila például jelenleg az LQD nevű cég ügyvezetője, de korábban érdekelt volt abban az új szereplőnek számító Aktív Mediátorban is, amelyet jelenleg a testvére irányít. Az LQD egy másik korábbi tagja, Gáspár János az Advoco ügyvezetőjeként nyert, testvére, Gáspár Nándor pedig a 2012-ben alapított Econo-Group tagjaként. Gáspár János telefonon azt mondta: rettenetesen örül, hogy a cége felkerült az névjegyzékbe, további kérdéseinkre nem kívánt válaszolni.

A felszámolási piacon már korábban is jelen lévő Veres Ildikó is több érdekeltséggel nyert. A Veres Ildikó által egy cégen keresztül tulajdonolt Prudens Profit Controll az új névjegyzékbe is felkerült, de nyert egy másik társasága, az Adó-Ötlet Könyvelő és Könyvvizsgáló Kft. is. Verest szerdán írásban kerestük meg, levelünkre egyelőre nem kaptunk választ.

Az Origo szerette volna megtudni, hogy a pályázati szempontok és a minisztériumi szándék ellenére miért tudtak nyerni egymással összefonódó cégek, de az eljárást lebonyolító állami intézmény, a Közigazgatási Hivatal nem válaszolt a múlt héten feltett kérdéseinkre. A pályázati anyagokat elbíráló bizottság elnöke Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő volt, aki szintén nem reagált a hét eleji megkeresésünkre.

A pályázatok elbírálói valószínűleg tudtak volna olyan cégeket is találni, amelyek között nem volt összefonódás. A névjegyzéken lévő 130 helyért ugyanis kifejezetten nagy verseny folyt: 344 cég indult a pályázaton.

Politikai kapcsolat

Az eredményt a múlt héten hirdette ki a kormány, és a közzétett listából kiderült, hogy alaposan átrendezték a felszámolási piacot. A 130 győztes között 68 olyan cég található, amelyik nem volt rajta a korábbi névjegyzéken. Az új szereplők között több olyan cég is található, amely tulajdonosainak állami kötődései vannak, illetve korábban sikerrel szerepeltek a politikai botránnyá duzzadt trafikpályázaton is. Ilyen Andrejszki Richárd is, akinek egy fővárosi trafikot üzemeltető cégben van tulajdonrésze.

Olyan nyertes nincs, akinek nyílt politikai kötődései lennének, de olyanok vannak, akiknél távolabbi kapcsolat van. Például a két győztes cégben is tulajdonos György Tamás unokatestvére korábban egy olyan cég (az Aqua Holding Kft.) tulajdonosa volt, amelyben négy évig Bánki Erik fideszes politikusnak is tulajdonrésze volt. Bánki korában a Fidesz egyik regionális pártigazgatója volt, jelenleg pedig EP-képviselő.

Bánki Erik az Origónak megerősítette, hogy személyesen ismeri György Tamást, de egyéb részletet nem akart mondani. Az egyik cége révén a sportéletben is aktív György kérdésünkre azt írta, hogy „Bánki Erikkel, mint a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagjával, valóban kapcsolatban állok a labdarúgásból kifolyólag”. Hozzátette azonban azt is, hogy „politikai kapcsolatokkal nem rendelkezem […] így azok nem játszhattak szerepet a tulajdonomban álló cégek felszámolói cégek pályázata során”.

Az Origo egy korábbi cikkben bemutatott más állami, illetve politikai kötődésű nyerteseket is. Van olyan cég, amelynek tulajdonosa tisztviselő egy állami és egy önkormányzati cégben is.

A korábbi névjegyzékben szereplő cégeknek több mint a fele kiesett, de vannak a piacnak olyan szereplői, akik más vállalkozások révén visszakerültek. Itt szintén megjelennek összefonódások a cégek között. A korábban a legnagyobb felszámolók közé tartozó Kossuth Holding például nem nyert, de a cég munkatársainak több érdekeltsége a győztesek között van.

Csorba Gábor, a Kossuth Holding vezérigazgatója a most nyertes Novum Pénzügyi Zrt.-nél is vezérigazgatói posztot tölt be, és korábban tulajdonos is volt. Csorba egy másik nyertes cégben is megjelenik, ő a Configuro Válságkezelő egyik ügyvezetője. Kissné Ágics Ilona, a Kossuth másik vezetője szintén vezetői pozíciót tölt be a Novumnál.

Csorba Gábor az Origónak azt mondta, a felszámolási piac szűkül, így szerinte az ebből élőknek egyetlen céggel nem is lehet könnyen biztosítani a megélhetést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!