Először azt hittem, hogy a Simon-ügy kacsa - interjú Mesterházy Attilával

Mesterházy Attila, MSZP székház, interjú, miniszterelnök jelölt, baloldal
Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila nem gondolja, hogy bármiben is hibázott a kampányban, és mindent ugyanígy csinálna megint. A Kormányváltás miniszterelnök-jelöltje szerint a Simon Gábor-ügyről az MSZP nem tehet, először azt hitte az egészről, hogy hírlapi kacsa, és ő is azt szeretné, ha gyorsan kiderülne, honnan van Simon Gábor 240 milliója. Butaságnak tartja, hogy a Jobbik beérte a baloldalt, ha kormányra kerülne, a munkahelyteremtéssel és a béremeléssel foglalkozna először, és a Fidesz kinevezetteivel is megpróbálna együttműködni. Ha a vereségről kérdezi valaki, azt hajtogatja, hogy győzelemre készül. Interjú Mesterházy Attilával. 
Vágólapra másolva!

A szívéhez kapott, amikor a múlt héten meglátta a Tárki közvélemény-kutatását, amely szerint a Jobbik utolérte a baloldalt?

Az butaság.

Miért nem hisz a kutatásnak?

Egyetlen közvélemény-kutatás sem tükrözi most a valóságot. Nem tudják bemérni, mi történik ma Magyarországon. Egyrészt ha egy 500 fős felméréshez 4000 embert kell megkérdezni, világos, hogy sok ember nem akar a kutatókkal szóba állni. Másrészt akkora a félelem a retorzióktól, hogy sokan inkább nem őszinték a kutatókkal, és azt mondják, hogy a Fideszre szavaznak.

Ha ilyen nagy a félelem, akkor a Jobbik szavazói miért fedik fel magukat bátran? A Jobbik is ellenzéki párt.

Mert a Fidesz nem a Jobbikot, hanem a baloldalt támadja. A Jobbikra nem is lehet igazi ellenzéki pártként tekinteni, a Fidesz vigyáz rá, mint a hímes tojásra. Ez is mutatja, hogy a hatalom megőrzése érdekében a miniszterelnök hajlandó lenne a Jobbikkal is együttműködni, és a Jobbik is gondolkodik ebben.

"Egyetlen közvélemény-kutatás sem tükrözi most a valóságot." Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Nem gondolja, hogy a Fidesz hatalmasnak mért előnye azoknak a hibáknak is tulajdonítható, amelyeket a Kormányváltás elkövetett az utóbbi hetekben, hónapokban?

Nem. Mondjon egyet!

Ön szerint tehát nem hibázott semmiben a baloldal?

Nem.

Ha visszaugrana az időben, akkor mindent ugyanígy csinálna?

Igen.

Akkor ugyanígy több hónapon át marakodna Gyurcsány Ferenccel, majd hirtelen januárban összefogna vele? Ezt nem úszná meg inkább?

Ez nem ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy a politikában előálljanak bizonyos helyzetek, idő kell, meg egyfajta érési folyamat. Azt szoktam mondani, hogy ugyanaz a megoldás egy rossz időpontban sokszor több kárt okoz, mintha vártunk volna a megfelelő pillanatra. Szerintem a január volt a legjobb időpont az összefogásra. Ekkor még volt idő arra, hogy a pártok és a jelöltek összecsiszolódjanak, de a Fidesznek már nem volt ideje szétverni az együttműködést. És így lett jó ez az összefogás, a vasárnapi tüntetésen is mindenki láthatta az egységet és a teljes összehangoltságot.

De nem ártott túl sokat a baloldalnak az előtte lévő veszekedés?

2010 óta végigkíséri az MSZP-t ez a történet. Az elmúlt években a baloldalon megváltozott a politikai térkép, ehhez kellett mindenkinek igazodnia. Ez egy szerves fejlődés volt, amelyet nem lehetett kikerülni.

A bajai videóval kapcsolatban sem bánt meg semmit?

Azt csináltuk, amit egy törvénytisztelő állampolgárnak tennie kell, a birtokunkba kerülő felvételt eljuttattuk a rendőrségnek.

De a botrány abból lett, hogy odaadták a Hvg.hu-nak, mintha bizonyíték lenne.

Nem abból, hanem hogy kiderült, átverés az egész, bennünket is megtévesztettek. Utólag mindig könnyebb okosnak lenni, mindent természetesen nem ugyanígy csinálnék, de a lényeget tekintve nem hibáztunk.

És ugyanígy küzdene mindvégig, hogy ön legyen a miniszterelnök-jelölt? Hiszen minden kutatás szerint vereség előtt áll a baloldal, és ezért ön lesz a legnagyobb felelős.

Csakhogy én nem hiszem, hogy vereség felé megy a baloldal, és nem lamentálok olyan kérdéseken, hogy mit mondanak a közvélemény-kutatások. A személyes tapasztalataimnak hiszek: optimista vagyok, és győzelemre készülök.

"A Simon-ügyről először azt hittem, hogy ez egy kacsa" Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Az optimizmusát némileg mérsékelheti, hogy naponta újabb dolgok derülnek ki Simon Gábor eltitkolt vagyonáról. Hogyan értesült legelőször arról, hogy helyettesének titkos százmilliói vannak?

Az Egyesült Államokban voltam, amikor megjelent a történet. Az időeltolódás miatt később értesültem erről, mint az újságolvasók. SMS-t kaptam a dologról.

Ki és mit írt pontosan?

Ez lényegtelen.

És mi volt az első reakciója?

Nagyon meglepődtem. Bevallom, először azt hittem, hogy ez egy kacsa. Nem gondoltam, hogy ilyen szituáció előállhat. De aztán, amikor jobban utánaolvastam, rá kellett jönnöm, hogy valóság. Természetesen felháborodtam és megdöbbentem.

Ezután felhívta Simon Gábort?

Nem tudtam rögtön elérni, de aztán tudtam vele telefonon beszélni.

Mit mondott Simon, és ön erre hogy reagált?

Nem voltam boldog, maradjunk annyiban.

Két nappal később hazajött Budapestre, és miután személyesen találkoztak, eldőlt, hogy Simon kilép az MSZP-ből, és lemond a parlamenti mandátumáról. Azon a beszélgetésen mit mondott, honnan van a pénz?

Azt, amit a közleményében is kiadott.

Ha én egy párt elnöke lennék, és a helyettesemről kiderülne, hogy eltitkolt számlája van, addig nem nyugodnék, amíg nem tudnám pontosan, honnan van a pénz, és meggyőzném, hogy a titkolózás árt a pártnak. Ön nem akarta Simont meggyőzni?

Mindenki tudta, hogy ez a helyzet csak ártani tud, használni nem.

És Simon ezután sem árulta el, honnan szerezte pontosan a 240 milliót?

Én is csak annyit tudok, amennyi a közleményében szerepelt. Ennyit mondott nekem is.

Nem próbálta meggyőzni, hogy álljon ki az újságírók elé, és mondjon el mindent őszintén?

Benne volt a közleményében az is, hogy aktívan fogja segíteni a nyomozóhatóságok munkáját. Azt mondta nekem is, hogy el fog tudni ezzel számolni, segíteni fogja a vizsgálatot. Ennél többet egy párt nem tud tenni.

Örülne, ha Simon végre nyilatkozna, és elmondana mindent?

A mi célunk az, hogy minél gyorsabban kiderüljön az igazság, és minél gyorsabban le lehessen zárni az ügyet. Látható, hogy a Fidesz erre építette a teljes negatív kampányát velünk szemben. Nincs olyan pillanat, amikor a köztévé vagy a Hír Tv ne ezzel keresne meg, hogy ezzel tudatosan kiszolgálják a Fidesz érdekeit. Tehát az érdekünk, hogy gyorsan kiderüljön az igazság, bár ahogy elnézem, az ügy kezd egy kémregénnyé válni.

"A legfontosabbak a munkahelyteremtéssel és a béremeléssel kapcsolatos kérdések." Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Most vasárnap kiderül, lesz-e önből miniszterelnök vagy sem. Vizsgáljuk meg először azt a forgatókönyvet, hogy nyer a baloldal. Mi lenne a legelső intézkedése?

Nehéz egyetlen első intézkedést mondani, mert annyi problémáról számolnak be az emberek. Inkább egy halmazt mondanék, amellyel azonnal indulni kell. A legfontosabbak a munkahelyteremtéssel és a béremeléssel kapcsolatos kérdések. A programunkban is szerepel, hogy valós munkahelyeket kell teremteni, és a jövedelemkülönbséget kell csökkenteni.

Lapul a fiókban néhány törvényjavaslat, amelyeket azonnal be tudnak nyújtani?

Attól is függ, mit nyújtunk be először, hogy mekkora a többségünk. Ha kétharmados többségünk lenne, akkor van egy nagyon világos leltárunk arra, hogy az alkotmánytól a választójogi szabályokig melyek azok a törvények, amelyeket azonnal módosítanunk kell. Ennél lassabb folyamat lesz, amikor a társadalmi és gazdasági kérdéseket rendezzük, de látni fogják a választók, hogy a kormány az első pillanattól kezdve az ígéretei alapján jár el. A nyolc pont, amelyet meghatároztunk, egészen biztosan az első intézkedések lényegét fogja adni.

Az említett nyolc pontban szerepel, hogy egy év alatt eltörlik a gyermekéhezést. Ez hogyan zajlana pontosan?

Pénzt költünk rá.

Ha ennyire egyszerű, akkor miért nem oldották meg az eddigi kormányok?

Az, hogy egy olyan országban, amely gazdaságának egyik oszlopa a mezőgazdaság, a 21. században 500 ezer gyermek éhezik, és erről a kormány még csak tudomást sem vesz, pontosan fejezi ki az Orbán-rendszer csődjét és torz, embertelen értékrendjét. A gyermekéhezés felszámolása számunkra nem gazdasági, hanem morális kérdés, valódi nemzeti ügy. A napi szinten éhező gyerekek problémáját számításaink szerint 15 milliárd forintból, egy stadion árából meg lehetne, meg lehet oldani.

Azt is ígéri, hogy nettó 100 ezer forint lesz a minimálbér. Ezt hogyan hajtanák végre anélkül, hogy a munkaadóknak megnövekedjenek a költségeik?

Átalakítjuk az adórendszert. Semmiképp sem szabad a vállalkozások terheit növelni, mert láttuk: ha a Fidesz minimálbért emelt így, akkor a cégek elbocsátottak embereket, és juttatásokat vontak el a dolgozóktól, hogy csökkentsék a kiadásaikat. Tehát mi a kétkulcsos adórendszer bevezetésével érjük el, hogy az alacsonyabb keresetűek többet vihessenek haza, de a költségvetés sem borul, mert a magasabb keresetűek valamivel többet fizetnek be. Az adóátrendezés tehát arról szól, hogy minél kisebb valakinek a fizetése, annál jobban jár.

Megállapodtak már arról a többi párttal, mekkora lenne ez a két szja-kulcs?

30 százalék lenne a felső adókulcs, és ez havi bruttó 500 ezres fizetéstől felfelé lépne be. De adójóváírásra is lenne lehetőség. Ami pedig az alsó adókulcsot illeti, azt szeretnénk, ha 16 százaléknál kevesebb lenne.

A mostani adórendszert – mint több más jogszabályt – a Fidesz kétharmaddal bebetonozta, arra pedig a kutatások szerint minimális az esély, hogy a baloldalnak kétharmada legyen. Hogy tudnák megvalósítani a politikájukat kétharmad nélkül?

Vannak alternatív megoldások, amellyel lehet kezelni a dolgot, de a társadalmi és gazdaságpolitikai változtatásokhoz nem kell kétharmad. Ahhoz, hogy legyen béremelés, hogy csökkenteni tudjuk az alapvető élelmiszerek áfáját, hogy igazságossá tegyük a rezsicsökkentést, hogy gyógyszertámogatást adjunk az időseknek, hogy a rokkantnyugdíjasoknak visszaadjuk a nyugdíjjogosultságot, hogy a fiatalok tandíjmentesen kezdhessék a felsőoktatási tanulmányaikat szeptembertől, elég az egyszerű többség a parlamentben, vagy egy kormányzati döntés.

Azokkal az MSZP által támadott vezetőkkel, akiket a Fidesz kilenc évre kinevezett, mi lesz? Hogyan működne együtt például a legfőbb ügyésszel, az ÁSZ, a Médiahatóság vagy az OBH elnökével?

Bizonyíthatják, hogy nem pártkatonák, és együttműködhetnek az új baloldali kormánnyal.

De éppen önök mondták, hogy ők fideszes érdekeket szolgálnak.

Adjunk egy esélyt nekik: bizonyítsák be, hogy nem volt igazunk, és szakmai alapon működnek.

Néhány nap múlva választás, de arról semmit nem tudunk, kikkel képzelni el az ország irányítását, kik lennének adott esetben a kormányában. Miért nem tudhatjuk?

Orbánnál tudjuk?

Nem tudjuk, de most ön ül itt.

Rendben, csak jeleztem, hogy ez nem példa nélküli, a miniszterelnök sem hirdette meg, kikkel fog kormányozni, még a programjáról se tudunk semmit. Az biztos, hogy én tagoltabb kormányzati struktúrában gondolkodom, mint Orbán Viktor. Ez a mostani nyolc minisztérium működésképtelen, a mamutminisztériumokban kialakult bürokráciában elvesznek az ügyek. Ami pedig a személyeket illeti, eldöntöttem, hogy nem osztok pozíciókat előre. Először nyerjük meg a választásokat.

A Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel való tárgyalásain elvi szinten sem került ez szóba?

Nem, egy koalíciós tárgyaláson kell majd megvitatni a struktúrát is, és azt is, ki milyen szerepet vállalna egy koalíciós kormányban.

"Győzelemre készülünk." Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Eddig arról beszéltünk, mi történik, ha győz a baloldal, vegyük most át a másik forgatókönyvet. Ha veszítenek, akkor újra kezdődik a veszekedés az összefogás pártvezetői között?

Győzelemre készülünk.

De a fejében van valami arról, hogy vereség esetén milyen helyzetbe kerülhet az MSZP, nem?

Győzelemre készülünk.

Attól nem tart például, hogy Bajnai és Gyurcsány majd önt mint listavezető miniszterelnök-jelöltet teszi felelőssé a vereségért?

Győzelemre készülünk.

Mindenre az lesz a válasza mostantól, hogy győzelemre készülünk?

Hát, ha egyszer győzelemre készülünk.

Ha elveszíti a választásokat, felajánlja a lemondását az MSZP éléről?

Győzelemre készülünk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!