Két üveg bor után jöhet a szelfi Bajnaival

2014.05.21. 21:50

Bajnai Gordon leszámolt a lakossági fórumokkal, és egy tőle eddig nemigen látott módszerrel kampányolt szerdán Szegeden. Az Együtt-PM vezetője a borfesztiválon sétálgatva és a padon ülőkkel borozgatva próbált szavazókat szerezni, és bárkivel szívesen készített egy szelfit, aki odalépett hozzá. Egy pohár rozé mellett a forró délutánon nem is az Együtt-PM programja volt a téma, sokkal inkább a kedvenc focicsapatai.

Budapesten kívül egy nagyobb város van, ahol egy baloldali politikus biztos sikerre számíthat, ha végigmegy az utcán: Szeged. Itt ugyanis már tizenkét éve az MSZP-s Botka László simán hozza a polgármester-választásokat, és a fideszes tarolás ellenére legutóbb április 6-án is győzött itt a baloldali összefogás, az egyik szegedi egyéni körzetet is megnyerte.

Bajnai Gordon tehát nem kockáztatott sokat, amikor úgy gondolta, hogy szerda délután ebben a városban próbálja mozgósítani a híveit, ám ezúttal nem a hagyományos baloldali kampánymódszereket vetette be. Szó sem volt semmilyen kultúrházas lakossági fórumról vagy pártirodás sajtótájékoztatóról, az Együtt-PM vezetője a szegedi borfesztiválon rozézva próbált szavazókat szerezni.

Bajnai Gordon Bátyai Edinával pózol a fotósoknak a szegedi Együtt-PM kitelepülésen. Kattintson a képre a borfesztiválon készült fotógalériánkért!Fotó: Mudra László - Origo

 "Az emberek az elmúlt hónapokban belefáradtak a lakossági fórumokba, ráadásul így csak a legelkötelezettebb híveinket értük el, és ők, mint láttuk, nincsenek elegen" - indokolta az Origónak a borfesztivál kellős közepén egy padon ücsörögve, miért változtatott a parlamenti kampányban látott módszerén. A volt miniszterelnök nem titkolta egy percig sem: az a célja, hogy olyanokhoz is eljusson, akik az életükben be nem tennék a lábukat egy pártrendezvényre. Láthatóan jobban is élvezte, hogy a felszabadult hangulatban lévő fiatalokkal és idősebbekkel pár percet társalogva, padról padra járva kampányol, mint amikor több száz idős néni és bácsi előtt kellett Mesterházy Attila miniszterelnöksége mellett szónokolnia.

Letámadták az MSZP-sek

Bajnai már öltözködésében is lazábbra vette a figurát. Amikor kiszállt a szegedi polgármesteri hivatal előtt a kocsiból (egy munkatársa megjegyezte, hogy feltehetően ez az egyetlen vidéki város, ahol Bajnai a városháza előtt tud parkolni), ingben és farmerban köszöntötte az odagyűlt Együtt-PM-eseket. A helyi választókerületi elnök viccelődött is azon, hogy ha ezt előre tudja, biztos nem szalad haza a nyakkendőért és az öltönynadrágért.

Az első szegedi programpont az volt, hogy Bajnai meglátogatta a borfesztivál mellé, a Széchenyi tér szélére kitelepülő Együtt-PM-eseket. Ám mielőtt eljutott volna hozzájuk, váratlanul letámadták az MSZP-sek. A szocialisták ugyanis az Együtt-PM-esekkel szemben állították fel a saját standjukat, és nem is próbálták leplezni örömüket, amikor meglátták a volt miniszterelnököt. "Emlékszik, hogy egy képen szerepeltünk?" - ujjongott egy idősödő MSZP-s asszony Bajnainak, aki jól leplezte, hogy egyáltalán nem emlékszik. 

Bajnai Gordon a fotósok kereszttüzében. Kattintson a képre és nézze meg a borozgató Bajnai Gordont!Fotó: Mudra László - Origo

Bajnai boldogan üdvözölte az ott kampányoló MSZP-s Szabó Sándort is, Botka polgármester egykori kabinetfőnökét, aki április 6-án megnyerte a szegedi körzetet. Szabó a boldog egymásra találás után azonban kijózanító szavakat intézett Bajnaihoz: "mondanám, hogy gyere ide közénk, de hát van saját helyetek". Így Bajnai oda is ment a sajátjai közé. 

Míg Bajnai a járókelőkkel fényképezkedett, Szabó Sándor az Origónak gyors elemzést tartott a szegediek pártpreferenciájáról. A lényeg, hogy Botka polgármestersége miatt szerinte vasárnap is az MSZP kapja a legtöbb szavazatot Szegeden, az Együtt-PM és a DK kevésbé rúg labdába. Öt méterrel odébb az Együtt-PM-nél a másik szegedi jelölt, Bátyai Edina viszont éppen arról beszélt, hogy a helyi értelmiség és a megújuláson ábrándozó baloldaliak Bajnait fogják támogatni, így kitűnő eredményre számít Szegeden. Miközben ezt mondta, sietve elrakott három piros MSZP-s piros tollat, amelyet egy szocialista aktivista a markába nyomott. 

 Borozz Gordonnal!

A következő programpont egy gyors sajtótájékoztató volt, amelyen a Bajnait elkísérő Szabó Rebeka beszélt arról, hogy kiperelte a Nemzeti Földalaptól a földpályázatok értékelőlapjait, míg Bajnai a Fidesz és a Jobbik EU-ellenességéről ejtett néhány szót. A nap fő attrakciója azonban csak ezután következett: Bajnai ellátogatott a borfesztiválra. 

Borozgatás Bátyai Edinával (balra) és Szabó Rebekával. Képgalériáért kattintson a fotóra!Fotó: Mudra László - Origo

 A helyi aktivistáktól először is megtudtuk, hogy azért jó, hogy nincs híres szegedi bor, mert a szegediek így mindenfélét nyugodt szívvel ihatnak. Aztán kiderült, hogy az emberek háromféleképp viselkedhetnek egy borfesztiválon, ha meglátnak egy politikust:
1. nem ismerik fel, vagy tudomást sem vesznek róla, és tovább szürcsölik a száraz vöröst;
2. nagy kerek szemekkel a mellettük ülőhöz fordulnak, és látványosan sutyorogva követik a tekintetükkel a politikust;
3. odalépnek hozzá, és szelfiznek egyet vele. 

 Az összesúgás nem zavarta Bajnait, az viszont láthatóan meglepte, amikor négy öltönyös egyetemista srác odalépett hozzá egy közös fotóra. A fiúkról kiderült, hogy jogászhallgatók, épp azt ünneplik, hogy túl vannak a polgári jogi vizsgán, és amikor egyikük kiszúrta a fabódék mellett mosolygó Bajnait, felkiáltott, hogy ez "kihagyhatatlan ziccer".

Az egyik fiú később így magyarázta a lelkesedésüket: "két üveg bor után simán jöhet egy fotó Bajnaival".

Kattintson a fotóra és nézzen még több képet a borfesztiválról!Fotó: Mudra László - Origo

 Bajnai Gordon a rozét szereti. Az egyik borásznál is az iránt érdeklődött, és abból csúszott le néhány pohárkával, amikor a fesztivál közönségével csevegett. Ez már a "Borozz Gordonnal" nevű programpont volt, amelynek lényege az lett volna, hogy Bajnai a helyiekkel beszélgessen kötetlenül a magyar és az európai politikáról. A következő, néhány fiatallal folytatott beszédfoszlány jól jelzi, hogy ez hogyan sikerült. 

- Szerintetek mivel lehetne megszólítani a fiatalokat? - dobta fel a témát a fiataloknak Bajnai.
- Ingyensörrel - vágta rá az egyikük.
- Úgy könnyű. És ha nincs annyi pénz?
- Koncertekkel, de politika ne legyen.

Kinek drukkol Bajnai?

Bajnai jól érezte, hogy témát kell váltania, és inkább előjött a focival. A politikusok általában óvatosan árulják csak el, kinek drukkolnak, nehogy rossz pontot szerezzenek a másik csapatok szurkolóinál, Bajnai azonban egy pohár rozé mellett nem térhetett ki a válasz elől. Az első kimért, reálpolitikusi válasza után ("mindig a magyar válogatottnak drukkolok") azért kiderült, hogy a kedvenc csapatai: a Baja (itt született), a Barcelona, a Liverpoool és a Bayern München. No meg a 43-as számú Építők, amelynek tizenöt éve igazolt játékosa.

Még több fotó a képre kattintva!Fotó: Mudra László - Origo

Bajnai ilyen témákról csevegett tehát a borozgató szimpatizánsokkal, miközben az esemény egyre inkább átalakult "szelfizz Gordonnal" rendezvénnyé, annyian akartak közös fotót a volt miniszterelnökkel. Nem csoda, hogy Bajnai jól érezte magát ezen a szegedi kampányútján, és mint mondta az Origónak, azért is szervez a stábjával ilyeneket, mert hisz abban, hogy többet kell beszélgetni az emberekkel. A Jobbikkal is azért kezdeményezett vitát, hogy a beszélgetésből egyértelműen kiderüljön mindannyiuk álláspontja. Morvai Krisztinával pénteken azonban tagadhatatlanul nehezebb dolga lesz, mint a Szegeden rozézó fiatalokkal.