Sapka nélkül utazott a sólyom a budapesti villamoson

metromadar
Vágólapra másolva!
Egyik olvasónk a budapesti 18-as villamos Fehérvári úti szakaszán fotózott le egy férfit, aki ketrec és csőrvédő nélkül szállított egy sólymot, az utasok nem kis megrökönyödésére. Az Origo olvasóját 10.000 forintos ClickShop kedvezménykuponnal jutalmazzuk.
Vágólapra másolva!

A BKK az utazási feltételek tájékoztatójában leginkább a kutyák szállításának feltételeit részletezi, más élőállatok szállítására az a szabály érvényes, hogy tulajdonosának a felelőssége, hogy az állat ne szennyezze össze a járművet vagy az utasok ruházatát, csomagjait.

Madár a villamoson

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője szerint a ragadozó madarak csőrvédőjeként ismert sapka inkább csak a környezeti ingerektől védi az állatot, de nem jelent olyan fizikai védelmet, mint a kutyáknál a szájkosár. Ha kellően képzett, tapasztalt solymász szállít egy általa jól ismert madarat, nincs feltétlenül szükség ilyen sapkára, és más védőintézkedésre sem. Azt valóban nehéz eldönteni, hogy mennyire szerencsés ketrec nélkül szállítani egy ragadozó madarat, hiszen a villamos utasai között olyanok is lehetnek, akiknek esetleg madárfóbiájuk van.

Sapka nélkül

Küldjön Ön is fotót vagy videót a szerkesztőségünkbe! Ha a felvételeit felhasználjuk, akkor 10.000 forintos ClickShop kedvezménykuponnal ajándékozzuk meg. További részleteket itt olvashat!