Civil szervezetek zaklatásáról, gyengülő fékekről és ellensúlyokról beszélt Thomas Melia Budapesten. Az amerikai helyettes külügyi államtitkár több ügyben is jelezte Washington aggodalmait. A magyar politikusok inkább a szépre emlékeztek a látogatás kapcsán.

Diplomatikusan, de határozottan üzent a magyar kormánynak Washington nevében Thomas Melia. Az amerikai politikus a hét elején járt Budapesten, ahol a több tárca képviselőjével is találkozott.

A tárgyalásokról később közleményben számolt be az Egyesült Államok külügyminisztériuma. Mint ebből kiderül, Thomas Melia részletesen felsorolta Washington Magyarországgal kapcsolatos aggodalmait.

Aggódnak a demokráciáért

A helyettes külügyi államtitkár például hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "továbbra is napirenden tartja az alapvető jogokkal, a demokratikus folyamatokkal és a jogállamisággal, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének meggyengülésével kapcsolatos aggodalmainak tolmácsolását". Az amerikai politikus erről már 2013-ban is nyilatkozott.

Mi lesz az egyházakkal?

Megoldandó helyzetként beszélt Thomas Melia a magyar kormány és vallási csoportok közötti viszonyról is, bár előrelépésként említette a helyi zsidó közösséggel folytatott tárgyalásokat.

Amerikai aggodalmak sorát említette budapesti látogatásán Thomas MeliaForrás: AFP/Saul Loeb

Hozzátette, a kabinetnek felül kellene vizsgálnia az egyházak elismeréséről szóló törvényt - amit már az Emberi Jogok Európai Bírósága és a magyar alkotmánybíróság is jogsértőnek minősített.

Zaklatott civilek

A korrupció elleni harc fokozása mellett  hangsúlyozta, Washington aggodalommal figyeli, hogy a magyar kormány egyes civil szervezeteket zaklat.

Rendőrök vitték el Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány vezetőjét. Washington aggódik a civil szervezetek zaklatása miattFotó: Polyák Attila - Origo

Thomas Melia kitért találkozóin az ukrán válságra és a Krím-félsziget orosz bekebelezésére is, hangsúlyozva, hogy fent kell tartani a Moszkva elleni célzott szankciókat.

Nincs gáz

Kritikus üzeneteknek, aggodalmaknak ugyanakkor nincs nyoma a találkozó hazai felidézésében: Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn arról beszélt, hogy Thomas Meliával többek között Magyarország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit vitatták meg.

Palagáz-torony. Magyarország is érdeklődik az amerikai piac irántForrás: AFP/MLADEN ANTONOV

Szabó László szerint téma volt a megbeszélésen a Magyarországnak kiemelt jelentőségű energiabiztonság ügye is, Magyarország az Európai Unió segítsége mellett az amerikai palagáz-piacra is számít.

Családi ügy

Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára szintén konstruktív témákról beszélgetett Thomas Meliával. A tárca szerint a találkozón Prőhle Gergely ismertette társadalmi felzárkózást és a családpolitikát érintő kormányzati kezdeményezéseket, és jelezte, hogy Magyarország nyitott minden további konzultációra, ami segítheti a felzárkóztatás folyamatát.