Szoftverhiba okozhatta a Gripen-balesetet

Kényszerleszállást hajtott végre egy Gripen Kecskeméten
Kényszerleszállást hajtott végre egy Gripen Kecskeméten
Vágólapra másolva!
A részletek alapján valószínűsíthető, hogy szoftverhiba okozhatta a szerdai Gripen-balesetet – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki emlékeztetett, hogy előfordult már hasonló eset a svéd légierőnél is.
Vágólapra másolva!

A miniszter a Napi Gazdaságnak nyilatkozva azt mondta: a Gripen meghibásodása alapján „arra lehet következtetni, hogy valamilyen szoftverhiba okozta a bajt, előfordult már hasonló eset a svéd légierőnél is, de persze nem előzhetjük meg a vizsgálat eredményét”.

Cáfolta azt a sajtóhírt, hogy a nem megfelelően sikerült katapultálás miatt le kellett állítani a repüléseket. Hangsúlyozta, hogy a katapultálás nem a szükséges körülmények között történt, ezért nem vált le az ülés a pilótáról. Hozzátette, hogy a többi Gripen viszont továbbra is teljes készültségben van.

A kecskeméti baleset nincs összefüggésben a csehországival Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Nincs összefüggés

Hende Csaba a május 19-i csehországi Gripen-balesetről azt mondta, jelenleg semmilyen összefüggést nem tud valószínűsíteni a két eset között, de egyelőre itt is várják a vizsgálat eredményét.

A Magyar Hírlapnak adott interjúban arról beszélt, hogy a tárca költségvetése jövőre 48 milliárd forinttal emelkedik, és bár a többletforrások egy részét elviszi az illetményemelés, jut pénz a katonai infrastruktúra fejlesztésére is.