Gázsprével választották szét a tévén összekapó migránsokat

Vágólapra másolva!
Nem tudott dűlőre jutni két menekült vasárnap délután azon, hogy mit nézzenek a tévében, és emiatt összeverekedtek. A teremben 35 társuk figyelte a balhét, néhányuk hangosan biztatta a feleket. A verekedésnek végül az őrök vetettek véget, gázspré, bilincs és testi kényszer alkalmazásával. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság tájékozatása szerint Nyírbátor közbiztonságát az esemény nem befolyásolta. 
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint a Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban vasárnap délután 15 óra 35 perckor rendbontás volt.

Történt ugyanis, hogy az intézmény közösségi helyiségében

egy afgán és egy iraki illegális bevándorló között alakult ki a televízió használata miatt nézeteltérés.

A férfiak dulakodni kezdtek. A helyiségben az agresszivitásnak 35 migráns volt a szemtanúja, akik közül néhányan ingerelték a rendbontókat.

Az őrök beavatkoztak, gázspray-t, testi kényszert és bilincset alkalmaztak.

Az esemény során senki nem sérült meg, a rendőrség az intézmény rendjét helyreállította.

A rendőrség azt is közölte, hogy a befogadó központban nyugalom van,

a rendbontás Nyírbátor közrendjét nem befolyásolta.

Egyébként pedig a befogadóközpontban, valamint a településen a korábbi napokhoz hasonlóan a közrendet és a közbiztonságot megerősített rendőri jelenléttel fenntartja.