Tarlós a metrófelújításról: Folyik egy borzasztó időhúzás

alagút KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY metró sebességkorlátozás
Budapest, 2011. december 13. Metrószerelvény indul a Deák téri állomásról. 2011. december 13-tól 80 km/óráról 60 km/órára korlátozták a legnagyobb megengedett sebességet a 3-as metró teljes vonalán. A beszivárgó talajvíz miatt korrodálódott vasbeton pályalemezek terhelését csökkentik a korlátozással. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A főpolgármester azt mondta, a 3-as metróvonal felújításával és az árvízvédelemmel nem szabadna "szórakozni, vacakolni". 
Vágólapra másolva!

Tarlós István szerint a főváros minden szükséges lépést idejében megtett a metrófelújításhoz, de folyik egy "borzasztó időhúzás", aminek nem egészen érti, mi a lényege. Mint mondta, ezért is fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, mert úgy tűnik, hogy a kormányközeli munkafolyamatok másképp nem képesek felgyorsulni.

Szerinte iszonyú károkat lehet okozni azzal az időhúzással, amit a jelenlegi közbeszerzési szabályok lehetővé tesznek.

Tarlós István kiemelte azt is, hogy a felújítást addig nem lehet megkezdeni, amíg nem áll rendelkezésre a metrószerelvények pótlására 150 csuklós busz.

A főpolgármester kétségbeejtőnek tartja a felújítás előkészítése körüli időhúzást Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Arról, hogy a magas ajánlattételi árak miatt nem újítanák fel teljesen a 3-as metró állomásait, a főpolgármester azt megerősítette: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levele szerint 137,5 milliárd forintnál nem lesz több a metrófelújításra.

Ami ebbe nem fér bele, arra nem vállalhatnak kötelezettséget.

Tarlós István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a metrófelújításról azt mondta, "most már egyenesen kissé kétségbeejtőnek" látja a helyzetet, hiszen 2012 óta vesződik a főváros azzal, hogy előkészítse a 3-as metró felújítását.

Ha jövő márciusban elkezdődnek a munkálatok, akkor még az sem kizárt, hogy 2019 végére befejeződik a 3-as metró felújítása.

A római-parti mobilgáttal kapcsolatban Tarlós István elmondta, még egy tanulmánytervet készíttetett a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon történő védekezés lehetőségeiről, arról, hogy ez "mi minden miatt nem egy kezelhető változat".

Januárban engedélyeztetik a római-parti mobilgát végleges terveit Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Januárban engedélyeztetik a végleges tervet.

A főpolgármester szerint az árvízvédelem a másik olyan projekt Budapesten, amivel nem szabadna időt húzni, gáncsoskodni és aktuálpolitikai kérdéseket gyártani belőle.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!