A Balatonon még nem tudják, örüljenek-e a boltzár eltörlésének

2016.04.11. 20:41

A Balatoni Szövetség korábban csak a módosítását kezdeményezte a vasárnapi pihenőnapról szóló törvénynek a balatoni főszezon miatt, ezért felemás érzéssel fogadja a teljes visszavonásáról szóló javaslatot - nyilatkozta Balassa Balázs, a szövetség elnöke.

A balatoni önkormányzatokat tömörítő szervezet a vasárnapi pihenőnapról szóló törvény elfogadásakor, már tavaly márciusban kezdeményezte annak módosítását.

Nem szerencsés a teljes visszavonás - mondta a Balatoni Szövetség elnöke.Forrás: MTI/Varga György

 A nyári főszezonban tapasztalt nehézségek után aztán ősszel már az illetékes tárcához fordult a szervezet azzal a konkrét kéréssel, hogy az üdülőrégióban az adventi időszak helyett nyáron, a csúcsszezonban tarthassanak nyitva az üzletek, a jogszabályban megengedett 5 helyett 8 választott vasárnapon. A  Balatoni Szövetség kezdeményezte azt is, hogy a 200 négyzetméternél kisebb üzletekben alkalmazottakat is bevonhassanak a hétvégi munkába, de szigorúan hétvégi pótlék megfizetésével.

Balassa Balázs kifejtette: a törvény teljes visszavonását már csak azért sem szerették volna elérni, mert a balatoni turisztikai szolgáltatók visszajelzései szerint az elő- és utószezonban érezhető forgalomnövekedést hozott a vasárnapi boltzár. 

A Balatoni Szövetség elnöke szerint a teljes visszavonás a munkavállalókra nézve sem lenne szerencsés, hiszen a korábbi állapot visszaállítása nem garantálja számukra a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot, márpedig ennek jogszabályba foglalása fontos lenne.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK