Több mint négyszáz határsértőt fogtak el a hétvégén

Valoczky menekültek migránsok migráns
migráns-sorozat Való Gábor
Csak a bolgárok 3,7 százaléka fogadná be őket
Vágólapra másolva!
457 határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. 
Vágólapra másolva!

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 167, szombaton 213, vasárnap 77 embert fogtak el.

Többségük afgán, szíriai, pakisztáni vagy valamely észak-afrikai országból való, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka (Képünk illusztráció) Forrás: Origo

Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban, márciusban és áprilisban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is többet tartóztattak föl, húsvéthétfőn idén a legtöbbet, 255-öt. Hétfőtől vasárnapig 876 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten -

május 9-étől 15-éig - ez a szám 666 volt.

Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos tájékoztatása szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, szíriainak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak vallók, de

jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.