Ingyen mehetnek állatkertbe az állami gondozott fővárosi gyerekek

2017.03.27. 11:47

Továbbra is egész évben ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben, valamint a nevelőszülőknél élő gyerekek. Az erről szóló megállapodást írták alá, ezúttal már hatodszor, hétfőn Budapesten.

Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója és Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a megállapodást a budapesti gyermekvédelmi napon írta alá.

Nyitrai Imre azt mondta, a megállapodás annak köszönhető, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igyekszik "minőségi politikát" folytatni, így több hasonló aláírásra került már sor vidéki állatkertekkel, múzeumokkal és színházakkal is.

Benedek István Zsolt azt mondta, az állatkerti nap része a Márciusban nefelejcs című programsorozatnak, amelyet a Budapesten gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek indítottak.

A programsorozat keretében sportrendezvényeket tartottak, mintegy

ötszáz gyerek vehetett részt kulturális és színházi programokon,

az állatkerti napra pedig négyszáz gyereket várnak.

Persányi Miklós szerint a program nem az adományozásról és az anyagi segítségről szól, hanem a társadalmi felelősségvállalás erősítéséről, ami az állatkertnek is fontos. Ezért biztosítanak kedvezményes belépőt a nagycsaládosoknak és a fogyatékossággal élőknek, valamint ingyenes látogatási lehetőséget a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknek.