Egy bicikli miatt törték el az orrát, és verték össze

Vágólapra másolva!
A három hajdúhadházi férfi tavaly október végén Tégláson sétálgattak, beszélgettek, amikor észrevettek egy biciklit toló embert. Az egyik fiatal ötlete volt, hogy vegyék el tőle a biciklit. Ezután a banda idősebb tagja odament a férfihoz, és a biciklit követelte. Amikor nem kapta meg, ököllel megütötte a mellkasát, majd orrba vágta. Az ütésektől a megtámadott férfi összegörnyedt, és a földre esett, de végig szorította a biciklit.
Vágólapra másolva!

Ekkor a banda két fiatalabb tagja is odament, és mindhárman rúgták, ahol érték. Később az egyik fiatal lehúzta a hátizsákot a férfiról, és társaival beszaladtak a közeli erdőbe. A hátizsákban ötezer forint volt, és kisebb értéktárgyak, ezeket eltették.

A megvert férfinak eltört az orra, és az arca tele volt zúzódással.

Mind a három támadó előzetes letartóztatásban van, többek között súlyos testi sértéssel vádolják őket. A nagykorú támadó fegyházba, két fiatalabb társa pedig javítóintézetbe kerülhet.