Eltűnt a Dunában egy 13 éves fiú

2017.06.12. 22:10

Focizni indultak, végül mégis úgy döntöttek, hogy fürödni mennek a Dunába komáromi fiatalok. Egyikük sem tudott úszni. A sekély parton játszottak, amikor az egyik, 13 éves fiú eltűnt a meder alján lévő gödörben. Elsodorta őt az ár, tegnap óta még mindig nem került elő - adta hírül a Tények.

Gödörbe lépett az úszni nem tudó fiú - elsodorta az ár

Vasárnap egy 13 éves fiú belefulladt a Dunába szlovákiai szakaszán Komárnóban. A fiúk a part közelében a sodrásban játszottak amikor, a fiú egy gödörbe lépett. A fiú nem tudott úszni és azonnal elmerült. A többiek sem tudtak segíteni rajta, egyik barátja sem tud úszni.

„Riasztást kaptunk, hogy egy 13 éves fiú eltűnt a Dunában. Azonnal elindultunk menteni. 3 egységgel vonultunk ki és csónakkal vízre szálltunk. Egyelőre nem találtuk meg a fiút." - mondta a mentést vezető tiszt.

A budapesti vízirendészek parancsnoka szerint a nyári hónapokban heti 2-3 alkalommal riasztják őket vízbe került emberek mentése miatt. Egy évben több százan halnak meg fürdőzés miatt országszerte. A Duna budapesti szakaszán tilos fürödni, hiszen a meder mélysége kiszámíthatatlan, a sodrás nagyon erős. Akit rajta kapnak a rendőrök, hogy fürdőznek akár 50000 forintos büntetésre is számíthatnak.

Előfordulhatnak nagyon erős sodrású szakaszok, kevésbé erős sodrású örvények, visszaforog a víz, tehát olyan rendellenes vízmozgások lehetnek, amik bizony meglephetik azt, aki az uszoda csendes vízéhez van hozzászokva"– nyilatkozta Fekete Tamás, alezredes, budapesti vízirendészet parancsnoka a Tények stábjának.

Szegeden a Tisza és Maros partszakaszán éves szinte 40-50 embert kell kimenteniük a vízimentőknek. A szakember szerint mind a két folyó nagyon szeszélyes. A meder mélysége egyik helyen fél métertől 4 méterig váltakozik. Ez annak is veszélyes, aki tud úszni.

„Elsodorja a víz és nagyon nehéz megtalálni, sőt azt tudom mondani, hogy 95%-os eséllyel nem is fogjuk csak a holttestét megtalálni – közölte a Tények stábjával Seler András, szegedi vízimentő.

Az eltűnt 13 éves komáromi fiút a magyar rendőrök is keresik a Duna magyar szakaszán.