Egymilliárd forintnyi illegális dohányt foglalt le a NAV

dohánytermék, csempészáru, idénymunkások dohánytörés közben a Fejértó Szövetkezet ófehértói telephelyén
Vágólapra másolva!
Az adóhivatal idén már több mint egymilliárd forint értékben vont ki illegális dohányterméket a feketepiacról- olvasható a Magyar Időkben.
Vágólapra másolva!

A Magyar Idők azt írja, hogy több mint tízezer alkalommal találtak illegális dohányárut az év els két hónapjában a pénzügyőrök. Az ellenőrzések során nagyjából húszmillió szál cigarettát és több mint hét tonna dohányt foglaltak le. A lefoglalt áru feketepiaci értéke megközelíti az egymilliárd forintot.

idénymunkások dohánytörés közben a Fejértó Szövetkezet ófehértói telephelyén Forrás: MTI/Balázs Attila

A NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője, Leopold Róbert elmondta a Magyar Időknek, hogy

Csongrád megyében, az egyik tanyán egy 130 tőből álló dohányültetvényt találtak, ami megközelítőleg 220 kilogrammnyi dohányt termelt.

Az adózatlanul értékesített dohánytermékek után legalább ötmillió forintnyi pénzbírságra számíthatnak az érintettek.