Magatehetetlen asszony mellett imitálták a szexet a szeretetotthonban

Vágólapra másolva!
A hétvégén kerültek nyilvánosságra azok a képek, amelyeken két ápoló egy idős és magatehetetlen asszony ágya mellett úgy tett, mintha szexelne. A fotókat, melyek később a Facebookra is kikerültek,  egy szintén az intézményben dolgozó ápoló készítette.
Vágólapra másolva!

A Baptista Szeretetszolgálat pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonában készültek a fényképek – írta meg a Blikk.

- írja az otthon vezetősége egy közleményben, amelyben az is olvasható, hogy

a két ápolót azonnal kirúgták az intézményből,

és vizsgálatot is indítottak az esettel kapcsolatban.

„Dolgozóink közössége elhatárolódik ettől a példátlan és emberi méltóságot sértő cselekedettől. Szeretnénk továbbá hangsúlyozni, hogy

intézményünk szabályzata tiltja bármilyen kép vagy hangfelvétel készítését az ellátottakról, különösképpen azok beleegyezése nélkül.

Mindent megteszünk azért, hogy a jövőben hasonló esetek ne történhessenek meg”

– folytatódik a közlemény.

A Tények tegnap esti adásából az is kiderül, hogy a nő több kórházban is dolgozott. Legutóbb a megyei kórházból rúgták ki: