Soros György nyilvánosságra hozta a második tervét Európa szétzilálására

Terror Háza, Először Szabadon, időszaki kiállítás, Szájer József
Először Szabadon - Időszaki kiállítás a terror Házában. Szájer József
Vágólapra másolva!
Itt a kettes számú Soros-terv, amit nem lehet félvállról venni, fel kell vennünk a kesztyűt ismét – jelentette ki Szájer József EP-képviselő, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese, a Fidesz egyik alapítója azután, hogy a spekuláns saját lapjában nyilvánosságra hozta a bevándorlók Európájáról alkotott újabb vízióját. A politikus szerint a milliárdos célja, hogy manipulálja az Európai Uniót, és beavatkozzon annak irányításába.
Vágólapra másolva!

Szájer József, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője interjút adott a PestiSrácok-nak.

Szájer József Fotó: Polyak Attila - Origo

Szerinte Soros György nyilvánosságra hozta a második tervét, ráadásul ugyanott, a Project Syndicate nevű lapjában, ahol az eredeti, 2015-ös Soros-terv is megjelent.

A terv lényege nem változott, miszerint a migráció helyes dolog, ami majd megoldja Európa problémáit.

Afrika támogatásáról még lehet vitát nyitni, hiszen a magyar kormány is mindig azt mondja: helyben, a forrásterületeken kell megoldani a kivándorlásra okot adó gondokat, de Soros nem erre gondol, ő

a hihetetlen összeg nagy részét a bevándorlók európai integrációjára költetné el az EU-val, a legalizált migrációval pedig a bevándorlók Európáját hozná létre.

A spekuláns abban bízik, hogy ezzel végre megtörheti a tradícióikhoz ragaszkodó nemzetállamok ellenállását.

Az EP-képviselő véleménye alapján

Minket magyarokat például folyamatosan gyarmatosítani próbáltak, mi sosem ártottunk Afrikának.

Ha Belgiumnak vagy Franciaországnak lelkifurdalása van a gyarmati idők miatt, az miért is a mi problémánk,

Magyarországnak miért kellene ezért eladósodnia, miért is kéne Afrikára költenie a nagy nehezen megtermelt javakat?

Szájer kijelentette, hogy legújabb Soros-cikk jól beleilleszkedik az EU meggyengítését célzó eddigi lépései sorába. A célja nyilván az, hogy kedvére manipulálhassa az uniót, felhasználva az EU intézményeit.

Szerinte

Például Jürgen Habermas, vagy a baloldali frankfurti iskola teoretikusai azt hiszik, hogy így végre legyűrhetik a szerintük végtelenül káros nacionalizmust és a diszkriminációt. Az évszázados hagyományait feladó kevert társadalmat ez a hálózat könnyen az ujja köré csavarhatja – tette hozzá.

A kettes számú Soros-tervet tehát nem lehet félvállról venni.

Az európai parlamenti képviselő külön kihangsúlyozta:

Soros elképesztő mennyiségű munkát és pénzt fektet abba, hogy az Orbán-kormány megbukjon.

Az pedig, hogy a cikk Orbán Viktort és bennünket a kereszténydemokrácia legfőbb védelmezőjeként tüntet fel, az annak ellenére is rendkívüli dicséret, hogy ezt a fogalmat Soros nyilván szitokszóként használja.

Ez jelzi, hogy a küzdelmünknek van értelme - tudatta.

A Soros-hálózat legfőbb célja most a Fidesz kizáratása az Európai Néppártból.

Ennek érdekében a sorosista Human Rights Watch összefogott az európai szocialistákkal.

A Human Rights Watchnak az emberi jogokért való „aggódás” csak hablatyolás, a Soros-civilek valójában kőkeményen beavatkoznak a politikába.

Szájer Józseftől megtudhattuk, hogy

A Fidesz viszont sosem viszi a nyilvánosság elé a néppárton belüli vitákat, mert egy erős, és nem egy töredezett pártban hisz - tette hozzá.

Véleménye alapján,

függetlenül Soros és az európai szocialisták ármánykodásaitól, semmi realitása sincs annak, hogy a Fideszt kizárják a Néppártból.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!