A vesztegető jobbikos barátnője írhatta a vállalhatatlan levelet az Origónak

Burik Anett Varga-Damm Anett
Vágólapra másolva!
Burik Anettnek, a Jobbik sajtófőnökének a felelőssége, hogy nyilvánosságra került a vállalhatatlan hangvételű, szerkesztőségünknek címezett levél, de az is elképzelhető, hogy ő írta azt – tájékoztatott minket egyik olvasónk. Információi szerint Burik a tisztújítást követően kapott fizetésemelést Gyöngyösi Márton jobbikos frakcióvezetőtől, és nem mellesleg a vesztegetési botrányba keveredő Farkas Gergely, jobbikos képviselő barátnője, élettársa. Tökéletes belterjesség, minden passzol mindennel: kezd körvonalazódni, miért pattanhatott el a húr az egykori radikális pártnál.
Vágólapra másolva!

Megrökönyödve számoltunk be róla korábban, hogy minden várakozást felülmúlóan durva válasz futott be szerkesztőségünkbe a Jobbik kommunikációs csapatától. Csupán azt szerettük volna tőlük megkérdezni, hogy miről volt szó Gyöngyösi Márton jobbikos elnökhelyettes és Hajdu László, leköszönő DK-s polgármester keddi találkozóján, és létrejöhet-e bármifajta együttműködés a két, korábban magukat egymás ellenében meghatározó párt között. Kérdéseink végtelenül udvariasak voltak, az illemszabályokat igyekeztünk maximálisan, már-már kényszeredetten betartani, de az egykori radikális párt sajtómunkatársai nem kíméltek minket, és e sorok szerzőjét.

– kezdte gunyorosan a polgári középosztály támogatására összpontosító, látványosan XXI. századi párt a válaszát. Hogy az üzenet vége se maradjon személyeskedés nélkül, arról habozás nélkül gondoskodtak.

– végződött az elegánsnak nem igazán nevezhető visszajelzés. Mindezek után pár kollégával összedugtuk a fejünket, hogy mégis MI TÖRTÉNHETETT A JOBBIKKAL már megint? A kupaktanácstól nem lettünk okosabbak, azonban teljesen váratlanul egy levél futott be a szerkesztőségbe arról, hogy mi lehetett a heves reakció oka.

Fizetésemelés után növekszik a Jobbik sajtósának harci kedve?

Ismeretlen olvasónk arról tájékoztatott minket, hogy Burik Anett, a Jobbik sajtófőnöke ragadott klaviatúrát, és „küldte el minősíthetetlen stílusban” e sorok szerzőjét. Picivel később finomított álláspontján, és azt írta, pontosan nem lehet tudni, hogy ő írta-e az üzenetet, de sajtófőnökként mindenképpen őt terheli a felelősség „az ilyen minősíthetetlen hangvételű hivatalos, sajtóosztályos válaszért”. Az e-mail írója azt állította, hogy

a Jobbik-frakció alkalmazásában álló hölgy éppen a pártszakadást eredményező tisztújítást követően kapott fizetésemelést Gyöngyösi Márton frakcióvezetőtől.

Hozzátette, hogy Gyöngyösi ebből a pozíciójából dönt a bérigényekről, így a frakcióalkalmazottaknak hozzá kell fordulniuk fizetésemelés esetén is. Azt nehéz eldönteni, hogy Buriknak vagy csapatának a fizetésemelés hozta-e meg a kedvét a dühös hangvételű levél megírásához, elküldéséhez, vagy pedig teljesen más indok húzódik meg a háttérben.

Varga-Damm Anett, Simicska Lajos egykori ügyvédje, a Jobbik jelenlegi parlamenti képviselője a „világ legjobb sajtófőnökével”, Burik Anettel Forrás: Facebook

Az mindenesetre biztos szerinte, hogy a Jobbik-sajtó első számú emberének barátja, élettársa Farkas Gergely, a Jobbik parlamenti képviselője, a Jobbik ifjúsági szervezetének elnöke

– ezzel ráerősítve azokra a hangokra, amelyek szerint az egykori radikális pártnál nincs belterjesebb társaság a hazai politikai porondon.

Farkas volt az, aki a parlamenti választási kampányban napvilágot látott hangfelvétel tanúsága szerint 600 ezer forintot ajánlott fel Midi Melániának, az LMP kiskunhalasi jelöltnek a visszalépésért. Az akció balul sült el, a jobbikos politikus magyarázkodásra kényszerült, mivel az LMP-s politikus leintette a vesztegetési kísérletet.

Ezek a kérdéseink

Az ügyben a következő kérdéseket tettük fel a Jobbik sajtóosztályának:

  1. Igaz-e, hogy Burik Anett, a Jobbik sajtófőnöke írta azt a levelet, amely stílusa miatt sokakban megrökönyödést válthatott ki?
  2. Ha nem Burik Anett írta, akkor ki? Buriknak mekkora a felelőssége abban, hogy ez a levél nyilvánosságra kerülhetett?
  3. Igaz-e, hogy Burik Anett a tisztújítást követően fizetésemelést kapott Gyöngyösi Márton frakcióvezetőtől, elnökhelyettestől?
  4. Igaz-e, hogy Burik Anett barátja, élettársa Farkas Gergely, jobbikos parlamenti képviselő?

Választ azonban egyelőre nem kaptunk.

Frissítés:

Nem sokkal cikkünk megjelenése után küldött egy elég zavaros levelet Burik Anett, amiben semmit nem tagad, de a konkrét kérdésekre nem válaszol. Arra hivatkozik, hogy kérdéseink „munka és magánügyi kategóriába esnek”.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!