Orbán Viktor: Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem

Orbán Viktor
Budapest, 2018. január 19. Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A magyar kormány migrációs politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le az országba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, amelyet az Origón is követhettek percről percre közvetítésünkben.
Vágólapra másolva!

A kormány sosem fogadta el az európai uniós kvótaszabályokat, így azok alapján senki semmilyen jogot nem követelhet magának Magyarországon - hangsúlyozta a kormányfő.

Azt is mondta ugyanakkor - utalva a tavaly oltalom alá vett mintegy 1300 emberre -, hogy a magyar jogrendszer által befogadott nemzetközi menekültügyi egyezményeknek eleget tesznek, így

ha úgy látják, hogy valaki nemzetközi védelemre szorul, akkor neki átmeneti oltalmat ad Magyarország.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ilyen emberek abban különböznek az országhatárt letaroló illegális migránsoktól, hogy először bekopogtattak az ajtón, és közölték, védelemre szorulnak - fejtette ki, hozzátéve: többségében felügyelet nélküli gyermekekről és asszonyokról van szó. Az oltalmazottaknak, ha már nem szorulnak védelemre,

vissza kell menniük oda, ahonnan jöttek, sosem lesznek magyar állampolgárok

- közölte, hozzátéve: ma Magyarországon őrzött és nem őrzött szálláshelyeken 491 ember tartózkodik.

"Stop Soros" - külön regisztrálják az illegális bevándorlást szervező szervezeteket

A kormányzat által "Stop Soros" névvel illetett tervezetről azt mondta, a három elemből álló migrációs törvénycsomag új helyzetet teremt, mindenki, így Soros György is eldöntheti, hogy mit csinál: abbahagyja vagy folytatja az illegális migráció szervezését, támogatását. Ha folytatja, az új törvény rá is vonatkozik majd - jelezte.

A nemzeti konzultáció eredményével indokolt tervezet részleteiről kifejtette: külön fogják regisztrálni az illegális bevándorlást szervező, inkább álcivilnek mondható, fizetett aktivistákkal dolgozó szervezeteket. Nekik külön bevallásokat kell majd készíteniük, a pénzügyeiket nagyítóval fogjuk nézni,

a migráció támogatására fordított összegre pedig - a szervezet költségvetésének alapján - 25 százalékos illetéket vetnek ki.

- mondta Orbán Viktor. Szerinte az európai uniós forrást is be kell vonni az elszámolás körébe. Az érintett emberek emellett nem mehetnek a határkörzethez - a reptér is a schengeni határnak minősül -, ha pedig nem magyar állampolgárok, az országtól is távol tartják őket - ismertette. Arra a kérdésre, hogy kiket érinthet a távoltartás, úgy válaszolt

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök kiemelte, azt akarják, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország, hogy azok,

akik a migrációt szervezik és finanszírozzák, ne tudjanak boldogulni Magyarországon,

azokat pedig, akik a felszólítás ellenére támogatják a törvénytelen bevándorlást, távol tudják tartani az ország területétől.

Az ENSZ támogatja a világméretű népvándorlást támogatják

A "Stop Soros" elnevezéssel kapcsolatban Orbán Viktor megjegyezte: Soros György nyíltan el szokta mondani, hogy rengeteg pénzt fordít a migráció támogatására, szervezésére. Van egy terve - folytatta -, amely szerint a probléma a kerítés, Európa jövőjére pedig a migráció a megoldás. Ezzel szemben a

magyar kormány szerint éppen fordítva van: a probléma a migráció, a megoldás pedig a kerítés - közölte.

"Nekünk az a kötelességünk, hogy most mindent megtegyünk azért, hogy a Soros-terv végrehajtását megakadályozzuk" - jelentette ki.

Szerinte ez a választóvonal az ellenzék és kormánypártok között: míg utóbbiak nemzeti konzultációt szerveztek, és most az ott megmutatkozó népakaratnak érvényt szereznek, addig az ellenzék támogatja a határkerítés lebontását, és elfogadná a kvótákat.

- fogalmazott. Megjegyezte, hogy az ENSZ olyan dokumentumokat készül elfogadni, amelyek a világméretű népvándorlást támogatják. Jövő héten ezért a nemzetbiztonsági kabinet foglalkozni fog a világszervezet vonatkozó terveivel - közölte, hozzáfűzve:

Az Egyesült Államok nem véletlenül lépett ki az ENSZ-tárgyalásokból,

mert úgy látják, hogy ott nekik hátrányos döntések születhetnek. "Osztom ezt az aggodalmat, ezen nekünk is el kell gondolkodnunk" - mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Tovább erősödött a magyar-lengyel barátság

Orbán Viktor a magyar-lengyel kapcsolat kapcsán elmondta, hogy az év eleji személyes találkozó után telefonon is beszélt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, és megerősítették,

mindkét ország kitart korábbi migránspolitikája mellett, nem akarnak bevándorlóországgá válni, a kvótáknak nem engednek.

Lengyelország ellen indított uniós eljárásokról azt mondta: Lengyelország számíthat Magyarországra, nem történhet meg az a szégyen, hogy egy becsületes tagállamot indokolatlan vádak alapján eljárás alá vonjanak.

A kormányfő elárulta, hogy

dolgoznak egy közép-európai fejlesztési bank közös felállításán.

Ezzel kapcsolatos dátumokról a visegrádi miniszterelnökök jövő pénteken esedékes budapesti találkozóján várható döntés - közölte.

Kína nem veszély, lehetőség

Közelmúltbeli berlini látogatásáról Orbán Viktor kifejtette: előadásában arról beszélt, Kína nem veszély, hanem lehetőség. Közép-Európában olyan fejlesztéseket kell végrehajtani - például elektromos hálózatok összekapcsolása, gázvezeték-építés, közlekedési útvonalak kiépítése -, amelyekre vagy az Európai Unió regionális kohéziós alapjaiból lehetne forrásokat szerezni - ez azonban korlátozott -, vagy bankoktól, vagy ha azok drágák, akkor a kontinensen kívülről. Például Kínától,

amely vállalja, hogy az európai pénzügyi kondícióknál jobb feltételek mellett finanszíroz közép-európai fejlesztési programokat - fejtette ki.

A miniszterelnök elmondta, hogy Bajorország megújított szövetségben van Magyarországgal, a bajor miniszterelnök pedig vállalta, hogy javaslatot tesz egy osztrák-magyar-bajor együttműködésre.

A magyar gazdaság adatairól szólva a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy

lassan mindenkinek lehet munkája, a bérek nőnek, a bérmegállapodás betartása pedig az ország sikerének első számú alapfeltétele.